Tényleg naív és buta voltam vagy anyukám túlozza el a dolgot?

Sok mindenben nem értünk egyet, de most nagyon kiakadt rám, de én nem értem miért baj, amit tettem.

Tegnap délután a trolin egy idős házaspárral szemben ültem és mikor megkérdeztem őket, hogy nem gond-e ha a lábukhoz rakom a csomagom valahogy elkezdtünk beszélgetni. Többször is mondták, hogy emlékeztetem őket az unokájukra, aki külföldön tanul és régen látták. Mikor leszálltunk (ők is a végállomásig jöttek) a néni megkérdezte, hogy megölelhet-e? Gondolkodás nélkül igen mondtam, mert mi rossz van egy ölelésben? Kicsit meg is könnyeztem a dolgot, mert nekem nem élnek a nagyszüleim, a néni meg nyilván azért akart megölelni, mert emlékeztettem az unokájára. Itthon meghatódva elmeséltem anyukámnak és kb.egy órán át ordibált velem, hogy mit gondolok magamról, hogy vadidegenek ölelgetek? Mi lett volna, ha bántani akarnak, meglopnak meg ilyenek, honnan tudom, hogy nem dilisek voltak stb. Tényleg írtó kedves, idős emberek voltak és a dolog fényes nappal történt Debrecen egyik legforgalmasabb részén és nem egy sötét erdő mélyén...még, ha a bácsi akart volna megölelni talán érteném is a lecseszést. Nem kérdezték meg a nevem, hol lakok, nem követtek hazáig stb, semleges dolgokról beszélgettünk és én szólítottam le őket igazából.

Anyukám még ma is azt fújja milyen naív vagyok és lassan 17 évesen nem engedhet ki egyedül az utcára, mert nem vigyázom magamra. Tényleg butaságot tettem? (Szerintem aranyos dolog és semmi rossz nincs az egészben)