Szerintetek hol van a határa annak,amit egy otthon élő vagy eltartott gyereknek nem szabad elviselnie a szülőtől?

Kérdező, és akkor mi van ha egy ember egész életében albérletben lakik?

Magyarországon ez rohadt idegen dolog, mert a magyarok 94%-a saját ingatlanba lakik. Svájcban ez 32%, Németországban 41%, USA-ban 62%, a többi mind bérleményben lakik, egész életében. A hanyatló nyugat.. Nyugaton ez egy teljesen normális dolog. Csak Magyarországon van ez a "még a meg sem született unokára is hitelt veszünk fel, csak a miénk legyen ház/lakás (lásd CSOK)". Aztán életük végéig a munkába belegebednek, csak a hitelbe ne bukjanak bele. Autó téren ugyanez van, az a fontos hogy a forgalmiba a saját neve legyen, ne holmi lízingcég.

Ez csak egy rossz kifogás, hogy miért ne kelljen 40 évesen is leválni a szülőkről. Kényelmes. Természetesen egyedül valóban nem lesz saját lakás, maximum hitelből, de hogy miért ennyire életidegen dolog Magyarországon az albérlet, az számomra nem világos. Arról ne is beszéljünk, hogy Bivalyb.sznádon hitelre veszel egy házat, aztán 10 év múlva éppen nem lesz munkalehetőség, akkor vakargatod az értéktelen ingatlanodba a fejed. Aki meg albérletben lakik, az felmondja az albérletet és elmegy abba a városba ahol van munka, szintén albérletbe.

",nem kell megmondania,ha nem akarja,hogy hová megy,hiszen felnőtt."

Nem kell konkrétan neveket felsorolni, de hogy kb. mikor jössz, vagy elmész a haverokkal egy sörre, vagy ilyesmi. Tudod, hogy ne aggódjanak feleslegesen.

Egyik oldalról egy szülőnek íratlan kötelessége, hogy minél előbb megfelelő végzettséghez és önálló élethez juttassa a gyerekét. Jó, ha ebben anyagilag is tudja támogatni (saját otthonnal), de az is elég, ha valamiféle alkut alakítanak ki, aminek eredményeképp könnyű leválni és elindulni (pl fizetik a megélhetését, amíg tanul, gyűjthet otthon saját lakásra, adnak neki akkora összeget, amivel be tud szállni egy hitelbe, x ideig fizetik neki az albérletet, stb).

Azt értem, hogy sok szülő ezt nem így gondolja és az egy kellemetlen helyzet, de alapvetően senkinek nem célja a szülei nyakán élni és mindenkinek abba az irányba kellene törekednie 18 éves korától, hogy leváljon a szüleiről lassan. Van 10-12 éve valakinek 30 éves koráig kezdenie valamit magával és megoldani ezt a kérdéskört akkor is, ha segítik a szülei, de akkor is, ha nem.

A szülő viselkedése csak abban befolyásolja a gyereket, hogy miután elmegy, visszajár és segíti az idős szüleit vagy mivel csak kiutálni tudták és kirúgni a családi fészekből anélkül, hogy repülni tanult volna, szarnak rájuk magasról, mert ennyi segítséggel egyébként is van elég bajuk. Amilyen az adj' isten... :)

14

Érdekes, akkor a te elmondásod szerint a közel 10 millió magyarból 9-nek a híd alatt kellene élnie.

By the way, ha hitelt fizetsz egész életedben, akkor fogod tudni fizetni a számlákat nyugdíjasként?

Képezd magad, keress jobb munkahelyet és tegyél félre a nyugdíjas éveidre. Ennyire egyszerű. Nyilván könnyebb anyuka nyakán lógni 40+-osan, de nem is kell csodálkozni, hogy értelmes nőnek nem kellesz.

Nem normális dolog ha egy 30+-os ember a szüleivel él, meg lehet ezt ideologizálni, hogy a nyugdíj miatt, hogy mert jaj a hitel, meg jaj albérlet, de ez csak kifogás.

Nekem 10 évvel ezelőtt nem tetszett az hogy keresek nettó 80 ezer forintot, szóval fogtam magam és kimentem EGYEDÜL külföldre dolgozni. Mert vagy ez az opció volt, vagy az hogy tanulok tovább, vagy hogy anyám nyakán lógok, de akkor 40 évesen is ott fogok lógni. Én a legelsőt választottam. 30 vagyok és nem bántam meg.

Sz.r volt az elején, mert míg anyuka nyakán lógók 20-as éveikben bulikáztak addig én dolgoztam, de mára eljutottam oda, hogy 10 éven belül hitel nélkül összejöhet egy lakás. 40 éves koromra. De ha 50-re jön ki, akkor sem fogok kétségbe esni. Addig pedig marad az albérlet.

Mielőtt pedig elkezdenél itt puffogni külföldről, akkor csak azt tudom neked mondani, hogy mindenki előtt ott a lehetőség. Ha pedig valakinek életidegen külföld, az üljön be az iskolába, tanuljon programozónak akik után 2 kézzel kapkodnak, aztán jól fog keresni. De ez nyilván nehéz, hiszen tenni kell érte, mennyivel jobb hazamenni és leülni míg anyu megkeni nekünk a nutellás palacsintát, nem?

Szokásjog meg inteligencia kérdése.

10-14 éves korban szerintem már lassan el kell engedni a parancsolgatást, a gyereknek magától kell megtalálnia és elvégeznie a munkát.

Egy háztartásban élőktől pedig elvárható, hogy közöljék, hogy hova mennek, esetleg, h kb mikorra érnek haza. Koleszba a szobatársaimmal is mindig bejelentjük h elmegyünk és ha nem jövünk reggelre/délre haza azt is.

Soha semmilyen életszakaszban nem egészséges, ha valakinek kiszolgáltatottnak kell éreznie magát. Sem 30, sem 6 éves gyerek ellen nem szabadna feljönnie az "amíg az én kenyeremet eszed" érvnek.

Hát én már évek óta nem élek anyámékkal, de ha elhagyom a várost, akkor mindig felhívom őket, és elmondom hova megyek. Fordított helyzetben is így van. Sőt. Amikor a szüleim mennek nyaralni külföldre, megadják a repülőtársaság számát, a biztosító számát, mindent. Sosem lehet tudni, hogy szükség lesz rá vagy sem. Amikor én megyek a barátnőmmel mi is megadunk mindent. Mai világban nem szabad úgy elmenni bárhová, hogy ne tudjanak róla. Aggódni meg normális dolog.

29/F