Ha kapok egy kis háziállatot miért nem nevezhetem el én? A szüleim hozzáállása szerintetek jó?
Régóta szerettem volna egy brit cicát és most mivel jó lett a bizonyítványom kaptam anyukáméktől (igaz egész nyáron én mosom a kocsit is cserében😬😅). Mikor mentünk a tenyészetbe gondolkoztam a nevén és pont elmentünk egy Gustavo nevű bolt mellett és egyből úgy éreztem ezt a nevet akarom neki adni. Viszont apukám azt mondta egy macska csak a Cirmi névre hallgat, úgyhogy az lesz a neve. Ha meghallja, hogy Gustavonak vagy Gusztinak hívom rám szól, hogy ne használjam már neki ezt a csúnya nevet. Pedig mindenki mondja, hogy illik rá, a Cirmi meg nagyon nem. Anyukámat meg nem is érdekli az egész.
Mindig ezt csinálják velem, soha semmiben nem dönthetek én és ha próbálok bármiben kicsit kiállni magamért jön a pofozkodás....és ők tartják magukat mintaszülőknek. Néha már elegem van belőlük. Persze ez nem olyan nagy dolog, és ha nem hallja apu akkor is úgy hívom, hogy Gustavo, de közben meg elég igazságtalan, hogy nem nevezhettem én el.
16/L
Minden hazimacska cirmi,
Egy brit cicat cirmizni olyan mintha a kiralyi csalad wct pucolna.
Az én macskáimnak több neve van, legalább három mindegyiknek, és mikor hívom őket ebédelni, végigmondom az összes nevüket (pl. Göndör Puhos Matyi, Cilu Cinquecento Mária, ebééééd), de nem igazán a nevükre hallgatnak, hanem a zacskócsörgésre. (Nem ez az igazi nevük, csak nem akarom, hogy magukra ismerjenek, ha olvassák a gyakorit.)
De akár a te macskádnak is lehetne két neve, pl. Gustavo Cirmi, és akkor talán helyreállna a családi béke.
Nekünk is volt EGY darab Cirmi, mert ő olyan Cirmisen nézett ki. Egyik tesója Cili, másik meg Nala (sajnos lemérgezték őket).
Aztán lett egy befogadott kóborunk, Cicc és egy menhelyi Luci.
Bocsánat, de nem fogok tudni mindenre válaszolni. Valaki kérdezte milyen nevet választott neki a tenyésztő: Jackie, de ez nem tetszett. Olyan kérdés is volt, hogy apukám szokott-e fizikailag bántani, sajnos igen szokott. Elég agresszív és hirtelen haragú, emellett rendőrként dolgozik és ha stressz időszak van a munkában akkor itthon is áll a bál (most is ilyen időszak van:()
Egyébként nem tartom őket "férgeknek", de jó szülőknek sem. A bátyám 19 évesen lelépett tavaly itthonról és nekem is az a tervem, hogy amint munkám lesz fogom a ruháimat,a cicámat és viszlát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!