Elsősorban férfiaknak szóló kérdés. Ti elhagynátok a gyermeketeket, ha kiderülne, hogy nagyon súlyosan sérülten születik?

#23, az általad leírt isten egy kicsinyes, bosszúálló szörnyeteg, nem is tudom, hogy lehet jóistennek nevezni. Nem hiszem, hogy az igazi ilyen. Vigasztalhatod magad ilyenekkel, de úgy gondolom, hogy aki intézetbe ad egy ilyen gyereket az nem elmenekül, hanem próbál normális életet teremteni magának és a családnak. Normális ember felméri, hogy mire képes és nem csinál magából feleslegesen mártírt és nem áldozza be a családját is ennek oltárán. Ha te így döntesz az a te dolgod, de jó lenne, ha nem fenyegetőznél itt azok felé akik esetleg szeretnének élni, dolgozni és esetleg ép gyerekeiket nevelni. Ha ettől nem tekinted őket embernek az szintén a te dolgod. Én megértem a döntést és tudom, hogy nem könnyű ezt választani sem. Volt ilyen kollégám, az ő fia is súlyos autista volt. Intézetben nevelkedett, csak hétvégeken járt haza. Ennyi időről is elég rémtörténetet tudott mesélni, mikor pl. ő nem volt otthon a 30 éves "gyerek" meg bekattant és nekiment az anyjának. Állandóan ebben a félelemben élni, hogy még a boltba sem merj lemenni, mert mi történik rövid úton felőrli az idegeket.

32 nem nekem írtad, de én is értem amit Istenről írt az a válaszadó. Te azért nem értrd, mert Istenben hinni azt jelenti hogy a földi élet nem a legfontosavb, ez csak próbatétel, lesz még ezután egy igazi élet.

Én rábeszélném a feleségem, hogy vetessük el. Nem miattam/miattunk, hanem a gyerek miatt. Akinek nem csak egy autizmusa vagy ocd-je vagy valami ilyesmije van, hanem ténylegesen 24 órás felügyeletet igényel, az annyira korlátozott hogy nem tud teljes értékű életet élni. Mindenhol kirekesztett lesz, nem fog párt/barátokat találni vagy csak nagyon nehezen, nem lehet nyugodtan magára hagyni. Nem gondolom, hogy ez rendes élet, és megérné a gyereknek. Én ha magzat lennék ilyen betegséggel és megkérdeznének, hogy szeretnék-e megszületni, azt mondanám hogy nem.

Kicsit félreértetted amit írtam. Az ha valaki intézetbe adja a gyermekét az nem menekülés, az gondoskodás. Ilyen terhet egyedül nem lehet viselni. Ezért is írtam hogy nemcsak a szülőknek hanem a segítőknek is minden tiszteletem. Lelécelni egy kamaszlánnyal a feladat elől, az viszont már menekülés. Erre írtam hogy hiába szalad, máshogy de újra megkapja a feladatot. De bárki bárhogyan cselekszik senki felett nem ítélkezem. Én is intézetbe adtam a demens nagymamámat, amikor már 2x majdnem felgyújtotta a házat. Intézetbe adni nem azt jelenti hogy él hagyod, hanem pont hogy azt hogy gondoskodsz.

A bosszúállásról meg annyit, hogy nem mi emberek szemeteltük tele a bolygót műanyagokkal? Nem mi használunk környezetszennyező járműveket gyakran feleslegesen, és az indokoltnál többször? Nem mi használunk kemikálikat már az élelmiszerekben is? Mindannyiunk bűne miatt születnek ilyen gyermekek, így igenis nem szabad elfordítanunk a fejüket azoktól akik ilyen feladatot kaptak, mert miattunk is szenvednek. Ez közös feladat, és egyre több ilyen van. Kisebb rendellenességből is. A gyerekeim osztályába már több mint a gyerekek fele allergiás. Mi csesztük szét, és csak mi tudjuk helyrehozni. Tévedsz ha azt hiszed, hogy az hogy egészséges vagy, és szép életed van az neked jár. Nem jár hanem ajándékba kaptad. Nézd meg mit tettünk a természettel, csodálkozol? Ezt nem Isten tette hanem te meg én, meg a mi szüleink, nagyszüleink stb..