Elsősorban férfiaknak szóló kérdés. Ti elhagynátok a gyermeketeket, ha kiderülne, hogy nagyon súlyosan sérülten születik?

Hello

Miert kiderult? Megszuletett es serult a gyermeked?

Ismerek olyat, akinek genetikai rendellenesseggel szuletett a gyermeke. Ki kellett volna derüljön a terhesseg alatt, de benézték az orvosok. Az apuka vele maradt a haláláig. És miközben a magarol nem tudo napi 24 oras ellatast igenylo gyermekuket apoltak a parjaval meg vallaltak tovabbi gyerekeket es egyutt vannak azota is, bar a beteg gyermek mar tavozott kozuluk.

Es ismerek olyat, aki lepattan az inkubator mellol mar, amikor csak annsit mond az orvos nem tudjuk serult lesz-e vagy sem, mert nem vagyunj jósok.

Sok sok sérult gyermeket nevelot ismerek. Ott a tobbseg nem hagyta el az anyukat. Es ez nem alszenteskedes. Kitartanak a nő mellett, akibe beleszerettek, akivel gyereket vallaltak, legyen az a gyerek az elso vagy a tobbedik kozos gyermekuk.

Altalaban kesobb x ev utan mennek el az apukak, amikor nem.birjak tovabb, vagy amikor a kapcsolat beleroppan ebbe a teherbe.

Az elejen nem erdemes beadni otthonba a kicsit, mert nagyobb esellyel hal meg, es raadasul az elso nehany evben (2 ev) legfontosabb fejleszteseket, napi, tornat, vagy csak az egyszeru torodest se kapja meg.

Azt, hohy nem tud vagy tud magarol sose tudhatod. Vannak olyannyira mozgasserultek, hogy a beszed se megy es kozben intelligensek, okosak es el tudjak vegezni az iskolakat.

Es persze van olyan, aki normalisnak is tunhet (jar, jatszik), de se kep se hang.

Egyetlen biztos dolog van szeretetre, torodesre nekik is nagy szukseguk van es a paroddal kell lenned es egyutt donteni. Ha nagyon nem sikerul megegyezni (pl. o az eletet a fekvobeteg gyermekenek akarja szentelni, hallani se akar testverroo, otthonbaadasrol semmirol), akkor is ot kell elhagynod, nem pedig ot elhagyni, mert a gyereked el akarod hagyni.

Nem tul regen egy nagyon beteg kisbaba mellett a csupaizom, tetkos, rosszarcu apuka volt vegig ott a vizsgalatokon. Le a kalappal elotte. (Anyuka valoszinuleg a testverekkel volt otthon).

Persze ha elhagynad is, azert se itelhetne el senki.

Én ismertem olyan apát is, aki erején felül küzdött a gyerekéért.

AkkA

Szóval erején felül küzdött a gyerekéért, a felesége halála után is. Végül úgy halt meg, hogy a felnőtt, de egyébként önellátásra képtelen fia magára maradt, a nagybátyja vette magához, végül intézményt kerestek neki, mert nem tudta a család úgy ellátni, a nagybácsi egészsége is megromlott, és az egyébként életerős, de értelmi sérült "gyereken is" agresszív hajlamok jelentek meg.

Olyat is ismerek, aki egyedül gondoskodik a sérült "gyerekről", és az idegileg kikészült feleségéről is... Fáradt, de az egészséges gyereket nem akarja terhelni, gondozónő segítségét kérhetné, de mivel a gyereke már családon belül is kezdett ki nővel, nem akar kockáztatni...

Az intézmény rendszer elég gyatra sajnos, ritkán tudja a család az ellátást megfizetni, amúgy is kevés intézmény van.

Ezt akkor tudja meg mindenki, ha oda kerül. Egy kedves rokon mindig fiút szeretett volna. (Lett 3 lánya.) Akkoriba még akkor derült ki hogy mi, mikor megszületett. Azt mondta, neki lánya nem lesz, otthagyja a kórházban, biztos nem neveli fel. Megszületett az első, 3 napig részeg volt. Pár napig utána visszaköltözött a szüleihez. (Nagyon haragudtak rá...) Aztán egy jó hét után lehiggadt, megszerette a lányát, és mintaapaként nevelte. A második már nem érdekelte, de harmadiknak csak fiút várt volna. Nem jött össze. De példás életet élt, (sajnos 3 éve elhunyt) a középső lány pedig szinte teljesen vak, mindenben segítette. Persze ez teljesen más, mint a kérdés, de csak arra fel írtam le, hogy akkor derül ez ki, ha ott van az ember.

Most azt mondom, hogy otthagynám. De amúgy pont a napokban találkoztam egy sérültet lánnyal. Annyira megesett rajta a szívem, annyira aranyos, nagyon szégyelltem magam, mert többször vissza kellett kérdezni, nem értettem mit mond. Megkérdezte, hogy megsimogathatja-e a fejem, és hogy megfogom-e a kezét. Természetesen igent mondtam, bár a simogatástól féltem. Mármint hogy olyan fura szituáció volt.

Azóta is könnybe lábad a szemem, ha csak rá gondolok. Az a gyermeki ártatlanság, az őszinteség. Nagyon felkavart. Megkérdezte, hogy leszek e a barátja, mert barátból sosem elég, és hogy írok-e majd neki. Mivel igent mondtam, egy képeslapot küldeni fogok neki a napokban.