Elsősorban férfiaknak szóló kérdés. Ti elhagynátok a gyermeketeket, ha kiderülne, hogy nagyon súlyosan sérülten születik?

Nem tudom, hogy mit kezdenék a helyzettel.

Édesanyám gyógypedagógus, úgyhogy biztos kihoznánk a helyzetből valamit.

Inkább az a kérdés, hogy valaha ember lehet-e belőle, mert egy örök fekvőbeteg, magáról nem tudó, 0-24 ápolásra szoruló gyerekkel fogalmam sincs, hogy mihez kezdenék.

F

Itt mindenki megírja, hogy jaaaj, soha, aztán a nagy francokat.

Bár nekem nőként ALAP, hogyha bármilyen fokú sérültség is szóba jönne, azonnal abortusz.

Nekünk született egy autista fiúnk. Én vagyok az anya. Ez 3-4 éves korában derült ki. Keze lába mozgott, de ebben a korban furcsának találtuk a viselkedését. Most egy ennyi idős gyermekről nagyon nehéz lenne lemondani. Viszont az apuka sem akarta otthagyni, ezért az alkoholba menekült. Persze ezt meg én nem toleráltam, így elváltunk. A fiúnk, mikor kijárta az általános iskolát, kerestem neki egy bennt lakásosat, ahonnét hétvégente hazahozhatom. Persze, én lettem a főgonosz, mert megakartam szabadulni a gyerektől. 14 éven keresztül napi 24 óra tényleg sok. Még dolgozni sem tudtam, szóval...

Nálunk apuka alkesz lett, én meg csináltam, amíg bírtam, és most is csinálom, csak kevesebbet. De a legrosszabb az emberek véleménye, akik nincsenek benne, és elítélnek, mert bedugom a gyereket egy ilyen helyre.

Két példát láttam.

Születéskor sérült a baba, egyke maradt, szülei együtt maradtak és gondozzák (már felnőtt), de végtelenül sérültek és gonoszak, kárörvendők másokkal.

Másik esetben fejlődési rendellenesség, anya magára maradt vele. Apuka egy csúnya kamaszlánynak udvarolt, aki már felnőtt közben, még mindig együtt vannak de ez se tündérmese.

Nem tudom mit tennék, szerintem ilyenkor nemcsak a férfin múlik habem hogy mennyire elérhető egy folyamatos lelki segítség.

Férfiként én gondoskodnék arról, hogy egy számára megfelelő és jó intézetet/otthont találjak, akik az olyan emberekre szakosodtak, akik szellemi fogyatékosság miatti 24 órás ápolásra szorulnak.

Nem tudnék 24 órás teljes körű felügyeletet biztosítani, és szerintem ezzel az emberek 99%-a így van. Nem önzőségből, nem kényelemből, hanem szimplán nem tudnék neki megfelelő környezetet biztosítani. Felnevelni egy szellemi fogyatékossággal élő gyereket már akkor is nagyon nehéz, ha csak mérsékelt fogyatékosságról beszélünk.

Mellesleg ha nő lennék, és kiderülne a terhesség alatt, hogy súlyosan fogyatékos gyerek lesz, akkor elvetetném. A gyereknek a 24 órás ápolás és felügyelet ugyanúgy egy szenvedés lenne egy életen át.