Én reagálom túl?

3 éves koromban meghalt apukám. 4 éves koromtól anya együtt van nevelőapámmal a mai napig.

Nevelőapám egy iszonyú negatív ember. Világ életében ilyen volt. Ő mindenben csak a rosszat látja, mindenen csak idegeskedik. És ahogy öregszik, egyre durvább.

Multkor pl azért kapott idegsokkot, mert 2 percel késöbb kezdödött a híradó. És ilyen dolgokon képes órákig morogni.

24évesen elköltöztem otthonról, ezt a mai napig nehezen emészti meg.

Meg az elején azt is megkaptam, hogy elköltöztem, ezzel már nem vagyok a család része... anya kb csak veszekszik vele ilyenkor, vagy inkább ráhagyja.

Van már egy fiunk. 2 éves múlt. Kb hetente, vagy 2 hetente megyünk hozzájuk. Alapban szereti a fiamat, büszke is rá a maga szintjén. Eddig nem nagyon hagytam ott náluk a gyereket. Mentünk, ottvoltunk, hazajöttünk.

Ám most a második babánkat várjuk, már tul vagyok a terhesség felén.

A vizsgálatok alkalmával nem tud férjem mindig itthon maradni, a fiam meg nem vihetem a vizsgálatokra.

Ezért mar párszor anyáeknál hagytam. Anyával elvan nagyon.

Tegnap is így volt. Elvittem a gyereket, onnan mentem a kórházba, majd vissza a gyerekért. Kb 3 és fél óra volt, 3 órát kellett várnom a kórházban, mert egyszerüen nem haladtak a vizsgálatokkal.

Mikor visszaértem hozzájuk, anya mondja, tök elvolt a fiam velük. (Van 2 kisebb tesóm, imádják egymást). De nevelőapám kifakadt. Mert ez nem gyerekmegőrző, van annak a gyereknek apja, miert nem vigyáz rá ő.. meg amúgyis minek kellett ilyen hirtelen még1 gyerek, csak a gondot okozom, akkor kellett volna szülnöm újra, mikor a fiam már ovis/sulis...

Kb köpni nyelni nem tudtam.

Anya persze csititgatta, de eredménytelenül.

Szívem szerint nem vinném többet, de most indulnak csak igazán a vizsgálatok, máshogy nem tudom megoldani.

Csak túlreagálom? Vagy mit tehetnék?