Van olyan köztetek, akit otthon fiatal korában bántalmaztak verbálisan, fizikailag, akár szexuálisan is? Hogy alakult később az életetek, milyen emberek lettetek felnőttként?

Verbálisan és fizikailag is bántalmaztak, agresszív lettem.

Ha valaki csak a hangját emeli fel velem szemben, akkor képes vagyok megütni az illetőt.

25 vagyok, csak verbalisan volt eroszak, de kb. mindennap, meg a masik szulom kemenyen leszart.

Igaz en mar az elott is elegge serulekeny voltam, de ugy latszik mostanaban tetozott a dolog.

2 - 3 mentalis diagnozist kaptam, egyetertek veluk.

Parszor probaltam mar megolni magam, nem igerem hogy soha nem fogom ujra probalni.

Vagdosom magam, ha nagyon nem birom akkor egy kis xanax.

Az elet kb. minden teruleten nem tudok helyt allni.

Voltam pszichologus, pszichiatereknel, abban segitettek hogy rajojjek hogy igazabol nekem kell magamtol megvaltozni, mashogy nem fog.

Apám alkoholista volt. Fizikailag nem bántott, lelkileg terrorizált, tönkretett gyerekként. Anyám pedig "csak" abban hibázott, hogy nem lépett le velünk, és hagyta, hogy gyűlöletben, terrorban nőjünk fel, olyan közegben amiben nem lenne szabad.

Sajnos a külsőm soha nem volt szép. Ezt megkaptam mindenkitől. De apám kifejezetten megalázott ezzel napi szinten. Plusz sosem kaptam elismerést, sem anyagi sem lelki támogatást. Most nem kezdeném el felsorolni, miket mondtak nekem, mert akkor abból lenne 3 oldal "panasz".

Annyit kaptam, hogy soha semmire nem fogom vinni az életben.

Azt tudom, hogy sokáig visszahúzódó voltam, antiszociális. Nem ment a kapcsolatok kialakítása, negatív voltam. Nyilván a külsőm és a pénz hiánya is sokat rátesz a lelki állapotra, de így összességében az egész sok volt mindig is.

Igazából olyan 25-26 évesen jött el nálam a változás.

Apám megdöglött (elnézést a kifejezésért, de nem tudom sajnálni) aztán úgy voltam ideje kezdeni az élettel valamit.

5-6 éve dolgozom és szerintem jól haladok.

Munka terén sokat fejlődtem, nem keresem halálra magamat, de jól elvagyok. Szeretnék tovább lépni magasabb szintre. Csináltam jogsit 28 évesen, céges autóm van.

A szoba bérléstől eljutottam a saját albérletig és úgy néz ki most 32 évesen a saját (első) lakásig is kvázi tök egyedül. Igaz csak egy szaros kis panel amit fel kell újítani, de legalább nem máshoz kell alkalmazkodjak (főleg a magyar albérleti viszonyok mellett...)

Ami sokat változott, hogy sokkal nyitottabb lettem.

Munkám miatt is. Építőipar, napi szinten új arcokkal, évente új projektek, mindig van körülöttem legalább 3-4 ember. Ezt régebben sosem bírtam, most meg már egyedül lenni fura.

Barátok és hobbi szempontból érzem még azt, hogy megtaláltam önmagam. Eljárok túrázni, teljesítménytúrákra, ahol szintén találni mindenféle embert. És ezzel megvan az alap téma, alap beszélgetés, amiből lehet fejlődni.

És ami sokat számít, egymagamban is feltalálom magam.

simán elmegyek bárhova is egyedül. Persze vannak azok ahol mindenki a párját hozza, azt nem szeretem. De ha arról van szó, hogy teljesítménytúra a Balaton túlsó végén akkor megyek.

4 évesen, a harmadik

furcsa, hogy még legépelni sem vagyok képes

most 28 vagyok, borderline-nal diagnosztizáltak 24 évesen

felnőttként 3 évig éltem bántalmazó kapcsolatban, ahol szintén megtörtént számtalanszor, de akkor fel sem fogtam, hogy mi történik, csak hónapokkal később már terápiában

még most is nagyon nehéz, de sok dologban fejlődtem, viszont férfiakkal képtelen vagyok lefeküdni