Ez az "apuka ellen nevelés" kategória...? (hosszú, lent kifejtem)

A gyerekeim apukája beleszerelmesedett egy kis fiatal, gyermektelen nőbe 5 hónappal ezelőtt. Egyre kevesebbet keresi a gyerekeit (elköltözött itthonról), éli világát, pedig meg van beszélve, hogy bármikor jöhetne, nincs láthatás megszabva, épp azért, hogy a gyerek-apa kapcsolat minél kevésbé sérüljön. A kisebbik gyerekem (8 éves) nagyon sokat szomorkodik, várja, hiányzik neki az apukája.

Az ellene nevelésnek számít, ha inkább elmondom a gyereknek, hogy az apukája annyira szerelmes, hogy sajnos emiatt nem tud annyi időt szakítani rá, és akkor nem fog feleslegesen reménykedni minden hétvége előtt, hogy "apa jönni fog, és velem lesz". Az a baj, hogy minden héten ígérgeti az apuka, hogy talán jön, aztán a hétvégére elkopik az ígéret. Ma is mentek volna fagyizni, de nem lett belőle semmi. Én pedig már úgy vagyok vele, hogy annyira fáj minden alkalommal a csalódottságát látni a gyerekemnek, hogy inkább tudja meg az igazságot, és azt feldolgozza, és tovább tud lépni, nem reménykedik feleslegesen.