Jogos a sértődése?!

5en vagyunk testvérek. En 28, hugom 23. Mi 5 éve költöztünk el otthonról(én páromhoz, ő külföldre). A többiek még otthon laknak (18, 13 és 11 évesek)

Mind a ketten 1-1szatyor ruhával, üres zsebbel, nagy veszekedések után. Anyáméknak eszükbe nem volt sosem arra gondolni, hogy el kellene indítani minket az életbe. Én vagy 2 evig nem is beszeltem velük utána, most kezdett el kb fél éve helyrejönni a viszony, most hogy a 2.babánkat varjuk.

Anyám folyamat csesztet, mindenképp 3 gyerekünk legyen. Nem érti meg, hogy sem testileg sem lelkileg nem vállalunk 3.at. elég bőven a mai vilagban kettőt felnevelni.

Kb 1 hete voltunk náluk. Anya egyből, mert majd a 3.terhesség sokkal jobb lesz, majd jobban kijövünk anyagilag... stb..

Na nálam elpattant a cérna. Közöltem vele, ha még1x jön nekem a 3.gyerekkel, akkor latott utoljára. Én nem arra szanom az életemet, hogy segélyekér pelenkázzak évekig, hogyha elmegyünk a boltba meg tudjam venni nekik azt a csokit/csipszet amit kérnek (mi nemsokszor kaptunk, mert 5ünknek már sokba lett volna), illetve én nem üres zsebbel tervezem az életnek indítani. Ki szeretném iskoláztatni ha kérik (mi magunknak fizettük suli melletti munkából) illetve nem csak a szélnek ereszteni ha el akar indulni az életbe, hanem támogatni.

Anyám ezen úgy berágott, hogy ez mind csak luxus, nagyzolás, a mai kor elvárasa, elkényeztetem ezzel a gyerekem, nem tanulja meg mi a pénz érteke, stb...

Na fogtam magunkat azt hazajöttünk. Azóta ha irok neki nem válaszol, ha hívom nem veszi fel.

Tényleg én gondolom rosszul?