Hogyan derítsem ki hogy a lányomnak anyagi gondjai vannak?
Együtt élünk, férje külföldön dolgozik, 2 hónapja megvettek egy házat hitelre, pluszban kértek a másik gyermekemtől kölcsön 3000 eurót amit havonta 500 euróval törlesztenek.
A vejem körülbelül 1800-1900 eurós fizetést kap, ezekből jön le az utazása és a lakhatása is. Lányommal szoktam menni vásárolni és úgy vettem észre hogy az előzőekhez képest pl alig vesz valamit. Kb 2-3 ezer forint értékben vásárolt. Itthon is vannak ugye kiadások, ezenfelül fizeti a rezsit is hogy minket segítsen
Tudom nem leszem népszerű de megtaláltam a csekkjei között 2 zálogjegyes papírt az egyik múlt havi a másik pedig jelenlegi.
Vezet kiadásos füzetet, már jó előre decemberig megírva és ahhoz részletezve ott volt példaul hogy 2 hónapban egymás után is minuszban lesz.
Ezek előtt kérdeztem megkérdeztem tőle adjak e pénzt, de elutasított. Mit tennétek? Hagyjam meg nekik a rezsit?
Az utóbbiakat már félretettem, mert nincsen igazából szükségünk rá, én is az apja is dolgozunk. Közel 400.000 ft a bevételünk közösen, ehhez képest ha levonom ha vejem kiadásait, bankot meg a fiam felé a tartozásukat nekik 300 ezer sincs. Kicsit aggaszt a helyzetük és nem tudom mi tévő legyek
17- a kérdező és a férje együtt keres 400ezret.
A lányának és vejének ,miután kifizették a tartozásukat (a tesónak, a banknak,..)a keresetükből 300 ezer marad.
Tehát kérdezőék messze jobban állnak,ott 200 ezer jut 1 főre.
A lányáéknál 100 ezer jut fejenként, mert ott gyerek is van.
21-es lehet, hogy a veje havonta 630 ezer forintot keres átszámolva, de anyagilag ennek ellenére a szülők jobb helyzetben vannak a közös 400 ezer forinttal, olvas újra azt a részt, hogy 300 ezer forint sincs mert tartozásaik vannak. Ergo ha megteheti hogy segít úgy, hogy nekik ne legyen káruk belőle, se hátrányuk és ha már megtalálta a szem előtt lévő csekket, háztartási naplót vagy háztartási kincstár főkönyvet, és megteheti hogy segít akkor miért ne segíthetne. Én írtam én ha megtehetem hogy segítek akkor eleinte titokban nem észrevehető módon csinálnám, pl. boltból hoznék nekik kaját aminél úgy alakítanám, hogy belesétáljon, hogy elfogadja, vagy főznék kaját úgy hogy előtte beszélgetnék velük, hogy mit tervezne kaját holnapra, és beelőzném egy nappal és vacsora előtt vinném a következő napi kaját vagy reggel, vagy árgus szemekkel figyelném hogy mire vágynak, vagy épp mit beszélgetnek hogy mi volna jó, mire lenne szükségük, az ilyen dolgokat is van mikor akaratlanul is elejti az ember, a mi nap boltba egy néni tanácstalanul ment, és megjegyezte magának, hogy csak kéne sajt is és ezt csak úgy random boltba jegyezte meg magának, ergo egy családba előbb kibukik mi volna jó, pláne az unoka ő előbb lesz őszinte. Vannak olyan dolgok amikhez nem kell sok pénz, kajánál is el lehet készíteni dolgokat amiket nem kell aztán megvenni boltba drágábban. Vagy készítenék pogácsát amit fagyasztóba tudnak tárolni, és el tudják készíteni, vagy szimpla pékterméket amit szintén így el tudnak később készíteni. Tiramisu alapanyagot is lehet készíteni, a babapiskóta receptje nem nehéz, illetve ha nagyon akarnának még mascarpone-t is tudnának készíteni, de azt csak úgy érdemes, ha olcsóbban kap minimum 3,5%-os tejszínt, illetve ha háztól tud tejet hordani. Szóval a tiramisuhoz akkor maximum már csak a mascarponét kéne megvenniük, és van édesség is gyorsan. Tudom, hogy ezeknek az elkészítése mind idő, de igazából a pogi elkészítéséhez kell több idő, és a babapiskóta elkészítéséhez. Én pl. 2 és fél liter joghurt helyett készítek 1 litert, és bolti tejből, tejszínből, és egy kis doboz joghurtból cirka 10 perc alatt, a többit intézik a tejsav bacik éjszaka és reggelre már van is joghurt, amit nem csak reggelihez vacsihoz tudok használni, hanem kajákhoz is, de ugyanígy tejfölt is tud készíteni, de sajtot is lehet túróból, szódabikarbónából és sóból is készíteni, bár nem olyan mint a trapista mert nem úgy készül, de finom. Én szoktam sűrített tejet is készíteni 1 liter tejből, és palacsintához, süteményekhez és bármihez lehet használni, írhatnám azt is, hogy jégkrém készítéshez, de azt még nem tudok készíteni.
Az ember ha kreatív több mindenen spórol és ha saját maga készít dolgokat akkor hiányt sem szenved.
"Közel 400.000 ft a bevételünk közösen, ehhez képest ha levonom ha vejem kiadásait, bankot meg a fiam felé a tartozásukat nekik 300 ezer sincs."
Nem 300 ezer, hanem 300 ezer sincs, az nem ugyanaz. Olvasd már el, hogy mit írtam:
" A lányáéknak az adósságaikat levonva marad havi 14 ezer forintjuk hármójukra." Amit a jelenlegi helyzetre írtam. Nem havonta kifejezést használtam, hanem havi, azaz e havi.
De ezt a 2 vagy 3 ezres vételt nem ebbe a hónapba csinálja, hanem már egy ideje, ha olvasol a sorok között akkor valószínűleg nem csak a jelenlegi hónapra van 14 ezer forintjuk, hanem volt ilyen többször is.
26- bajok vannak nálad az értelmezéssel .Mivel a kérdező azt irta, hogy "ebben a hónapban", ez nem utal arra, hogy többször megtörtént már ,hogy csak ennyi pénzük maradt. Hanem hogy most, ebben az adott hónapban van ennyi.
A másik ."Nem 300 ezer, hanem 300 ezer sincs, az nem ugyanaz." Tudsz olvasni? azt írtam, hogy 300 ezer KÖRÜLI összegből gazdálkodnak.
Huu emberek.
Mi az hogy "akkor is segített tizeket amikor nem volt rá szükségetek?"
Ez nem segítség a szülőn, ott laknak!
Felnőtt embereknek meg kellnoldani a saját problémájukat egyedül.
"Lányommal szoktam menni vásárolni és úgy vettem észre hogy az előzőekhez képest pl alig vesz valamit. Kb 2-3 ezer forint értékben vásárolt. Itthon is vannak ugye kiadások, ezenfelül fizeti a rezsit is hogy minket segítsen"
Olvasd el az utolsó mondatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!