Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit mondjak erről a lányomnak?

Mit mondjak erről a lányomnak?

Figyelt kérdés

Felnőtt lányommal pokoli időszakon vagyunk túl, sajnos daganatos betegség után lábadozik éppen.

Az apjával még kiskamasz korában elváltunk, azóta is nagyon rossz vele a kapcsolatunk, sem a lányom is nagyon ritkán beszél vele, nem jönnek ki túl jól. Amikor a lányom beteg lett az apja azt írta ne számítsunk tőle pénzre mert már eleget fizetett . Az élettársa pedig azt írta hogy így veszi el tőlünk az isten azt a pénzt amivel lehúztam őket. A lányom párja a betegsége kezdetén elhagyta őt. Ekkor nevetős fejeket kaptam tőle,a lányom apja pedig azt írta, hogy kíváncsi mit csinálok most hogy ugrott a pénzforrás. Nem mutattak semmi sajnálatot vagy együttérzést.


Ezekről természetesen nem beszétem a lányomnak. Kérdezte hogy érdeklődött-e róla az apja. Azt mondtam neki, hogy egyszer kérdezte hogy van(ez amúgy nem igaz). Most mondta, hogy beszélne az apjával. Mondtam hogy szerintem nem kéne. Tudja persze hogy sosem volt mintaapa, de erről mit mondjak neki? Szerintem ha beszélne vele,akkor is megbántanák. Hogy lenne neki a legjobb?



2021. febr. 22. 13:06
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
100%

Ezt mondd neki. Ha beszélnél vele lányom, szerintem csak megbántanának. Tényleg lenne erre szükséged?


Gratulálok hogy a lányod felépült, minden jót nektek, legalább ti vagytok egymásnak, ez nagy kincs.

2021. febr. 22. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
100%
Őszintén! Egyértelmű!
2021. febr. 22. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
100%
Én annyit mondanék, hogy csak nem akartam, hogy rosszul érezze magát még emiatt is, ezért mondtam, hogy érdeklődött, pedig nem.
2021. febr. 22. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
97%

Mekkora sz.r emberek vannak, csak nézek.

Nehez helyzet, én azt mondanam hogy csak fájdalom érné, ne beszeljen vele. Jobban jár, foglalkozzon azokkal akik támogatták a többi nem számít.

Neked kitartást,a lánynak jobbulást ( a többi görény remelem visszakapja..)

2021. febr. 22. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 anonim ***** válasza:
100%

Nehéz kérdés. De a bizonytalanságnál nincs rosszabb.


Undorító hogy így viselkedik a volt férjed és az is ahogy a lányod barátja miután otthagyta kacagó smiley-kat küldött.


Én ilyen helyzetben inkább akarnám tudni mint hogy furcsán viselkedő emberek érthetetlen viselkedése miatt rágódjak tudatlanul.


De amugy 1-es is írt jót. Mond meg neki hogy lehet megbántanák őt és azt te nem akarod. Mert ő a legdrágább kincs a világon neked.

2021. febr. 22. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 A kérdező kommentje:
Az apja élettársa küldött nevető fejeket mikor a fiú otthagyta a lányomat.
2021. febr. 22. 13:35
 7/31 anonim ***** válasza:
100%

Te jó ég... részvétem, hihetetlen, hogy egy "édesapa" eddig süllyedjen. Én annyit mondanék a helyedben, hogy mivel a múltban sem jöttek ki olyan jól, nem kéne egy esetlegesen rosszul elsülő beszélgetéssel terhelnie a lelkét, ne érje felesleges negativitás ilyen helyzetben.


Kitartást!

2021. febr. 22. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 A kérdező kommentje:
Csak azt nem tudom hogy ezt így mondjam el neki vagy mit mondjak miért ne beszéljen az apjával.
2021. febr. 22. 13:36
 9/31 anonim ***** válasza:
96%

Néha csodálkozom, egyes apák milyen érzéketlenséggel állnak hozzá a saját gyerekükhöz. Az élettárs egy kicsit másabb, de hogy kacagó smiley-ket küld..az durva..

Nem tudom mi lenne a jó, de talán amit az 1-es írt.

2021. febr. 22. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
56%

Jézusom, újabb csalódás az emberiségben.

Szerintem ezt ne mondd el így a lányodnak, mert nagyon megbántaná.

Mondd azt neki esetleg, hogy az ő érdekében te jobbnak tartanád, ha nem beszélne az apjával, vagy esetleg mondd el, hogy az apjának az élettársa mekkora féreg, és akkor talán már az apjával való beszélgetéstől is elmegy a kedve.

Kitartást, jobbulást.

2021. febr. 22. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!