Valahogy segíthetek anyának a válás gondolatával?

Mintha a saját történetemet olvastam volna. Apám is ilyen volt, alkesz is, mindenki kívülről azt hitte, minden okés, közbe meg minden nap örjöngés, veszekedés, sírás...

Pont 17 éves voltam, mikor anyu véééégre beadta a papírokat. Ekkor már évek óta mondtuk neki (3an vagyunk tesók, én vagyok a legfiatalabb), de neki nem volt sajnos jó fizetése, le is van százalékolva, nem is tud sokat keresni - ez tartotta vissza sokáig, mert tudta, hogy nem fog tudni minket ellátni. De már lelkileg annyira nem bírtuk mi se, plusz látni, hogy anyu szenved... már szinte könyörögtem én is neki, hogy adja be a válást. Végül én és a legidősebb bátyám apuval maradtunk, fiatalabb bátyám pedig ment anyuval, mert ő tényleg évek óta nem szólt apuhoz és volt keresete, amivel tudott anyunak segíteni. Olyan fél év múlva bátyám is elköltözött, mert munkát talált, így egyedül maradtam apuval, ami egy pokol volt. De szerencsére 21 évesen végre el tudtam költözni.

Szóval lehet, hogy anyukád miattad nem mer lépni, de írod, hogy jó a fizetése - próbálj vele beszélni, üljetek le és mond el, hogy inkább spórolsz vele (ha olyan apád van mint nekem, akkor nektek kell majd költözni válás után - mert sajnos van olyan törvény, ami miatt nem lehet kitenni a férjet válás után sem....), inkább nélkülözöl és majd diákmelózol, és hogy ne féljen, sokkal jobb lesz külön.

Már 25 vagyok és minden rendben van, apámmal is rengeteget javult a kapcsolatunk, mióta egyedül él boldog és még be is látta, hogy alkoholproblémái voltak. Szeret egyedül élni, a maga ura lehet. Anyu pedig azóta tudott egy másik kisvárosban szép házat venni, van egy élettársa is és gyakran látogatjuk.