Költözz el de azért mégse gondolatmenet apámnál?

Sosem voltam jó viszonyban apámmal. Most értem el arra a pontra hogy el tudnám tartani magamat, és elkezdtem albérleteket nézni. Amíg nem volt elég pénzem a költözésre mindig megkaptam hogy mekkora egy pióca vagyok hogy néha beleeszem a kajájukba, meg hogy mekkora lusta dög vagyok hogy egész nap itthon ülök (itthonról dolgozom erről nem igazán tehetek..). Szóval igen, folyamatosan ezt kaptam hogy mikor húzok már el, meg hogy mekkora partit fognak csapni hogyha elmegyek végre.

2 Nappal ezelőtt elmondtam a szüleimnek hogy el fogok költözni egy hónapon belül. Anyukám gratulált de apukám elkezdett olyan dolgokat mondani hogy "nem jó itt neked?? olcsóbban kijössz az albérletben mint itthon??" Ezt egyátalán nem értettem. Eddig űzött volna kézzel lábbal most pedig marasztalni próbál? Kb minden este veszekszünk, pedig én megteszek mindent amit kér.. De mindig megkapom hogy nem igaz hogy nem bírok segíteni többet anyámnak hisz egész nap itthon "ülök". Sosem elég amit csinálok. Nem tudja elfogadni azt a tényt hogy attól hogy itthon vagyok, nem unatkozom és nincs szabadidőm.

Ezzel a munkás dologgal kapcsolatban már arra is gondoltam hogy lehet féltékeny rám. Elég régimódi szülők és belegondoltam abba hogy nehéz nekik ezt elfogadni hogy többet keresek mint ők azzal hogy itthonról dolgozom a gépen. Ők mindig is fizikai munkát végeztek ezért is gondoltam erre.

"olcsóbban kijössz az albérletben mint itthon?" visszatérve olyan szívesen bevágnám neki hogy nem, de közel állnak egymáshoz.. Havonta adok nekik 50 ezer forintot rezsire és minden mást magamnak fizetek. Magamra is főzök amiből persze van hogy reggelre már nincs mert megeszik, de ha én eszek meg egy tányér kaját már az orromra is kötik hogy jaj hát de azt ők főzték.

Elismerem hogy nem vagyok egy szent gyerek, nem bólogatok folyamatosan bármire amit mondanak és amint mondtam kb minden este veszekszünk is. De kérem, akkor miért próbál marasztalni?