Miért nem szeret az anyám és hogy tudnám ezt feldolgozni?

Kérlek még mielőtt megpróbálnátok meggyőzni az ellenkezőjéről... Sajnos eltelt annyi idő,hogy tudjam ez így van. Olyan 14 éves koromban kezdődött az egész. Onnantól kezdve, hogy elkezdtem kamaszodni nem éreztem igazi anyai szeretetet a részéről. Az volt a fontos, hogy ötöseim legyenek, ha nem így volt akkor lusta szar voltam. Versenyekre is azért járatott mert örült, hogy büszkélkedhet velem. A mélypont az volt amikor a második barátommal összejöttem anno és már hosszabb ideje együtt voltunk. Olyan féltékeny volt rám a kapcsolatunkra (később beismerte, hogy házasság téren akkor nem álltak a legjobban a dolgok), hogy brutálisan durva obszcén megjegyzéseket tett arra, hogy vajon mit csinálhatunk mikor együtt vagyunk. Ekkoriban sokszor megkaptam a k betűs jelzőt. Miután vége lett annak a kapcsolatomnak ezért bocsánatot kért, úgy éreztem helyrejött akkor valamennyire a kapcsolatunk. Egyetemista vagyok és a páromat, akivel együtt vagyok szereti, de úgy érzem velem változatlan a dolog. Ideig óráig próbálja a látszatot fenntartani leginkább mások előtt, de amikor ketten vagyunk kijön az igazi énje. Ha egyetemen szar jegyet kapok leolt. Egyszer megbuktam egy tárgyból, harmadjára sikerült átmennem, pszichésen brutálisan megviselt. Elhitette velem, hogy én vagyok a hülye a lusta. Amikor harmadjára átmentem meg bontotta a pezsgőt, hogy jaj de jó. Ha sikerem van akkor örül, de azt hiszem azt aki én vagyok igazán nem szereti. Nem tudom mi ennek az oka igazából mindig jó gyerek voltam csak annyiban különbözünk, hogy én szeretek szabadidőt csinálni magamnak nem pedig egész nap tanulni mint minden normális ember. Nem volt jó gyerekkora és elég fiatalon tette le a voksát apám mellett. Ezt megértem,fontos lett volna az önmegvalósítás, az álmai. Csak én erről nem tehetek és mindenben támogatom. Mindig csinálnék vele valami programot,de O mindig talál kifogást, hogy miért nem tud jönni. Úgy érzem régebben azért mentem bele toxik kapcsolatokba mert ezt a szeretetet próbáltam tudat alatt megkaparintani, ami persze tőle esett volna és esne jól. A jelenlegi párom egy tündér, nagyszerű férfi nagy nehezen említettem erről pár szót. Igazából ennyi idő után most jött el az a pont, hogy ezt itt leírjam ilyen formában, mert senkivel sem tudok erről beszélni sajnos. Olyan érzés, hogy legbelül még én szégyellem magam, hogy ezt leírom, de ez a helyzet, és ezek az érzéseim. Nem akarom, hogy örökre beárnyékolja ez az életem. Talán, ha elköltözök majd más lesz, és jobban értékeli az együtt töltött időt. Így egyelőre elég szenvedős. Kiskoromban tökéletes volt a kapcsolatunk gondolom azért is mert egy kisgyerek hibátlan tökéletes nem kell még teljesítenie. Köszönöm, ha írtok választ, ha kívülről hallja/olvassa az ember a sztorit akkor jobban tud objektív, segítő véleményt alkotni.