Hogyan tudnám feldolgozni azt, hogy a nagymamám engem nem szeret?

25 éves vagyok.

Nagyon nehéz elkezdeni... a nagymamámnak soha semmi sem jó, amit én megteszek neki. Ha a lelkemet kitenném az asztalra, az se lenne jó, csak beletiporna. Egész gyerekkoromtól csak olyan emlékeim vannak vele kapcsolatban, hogy ő olyan dolgokat vág a fejemhez, és olyan stílusban, hogy sírnom kell. Amit persze nem merek, mert akkor kezdődik minden elölről, így inkább visszatartom, és úgy teszek, mintha valamit nagyon csinálnék, közbe csak azért fordulok el, hogy ne lássa a könnyeim.

A mai napig minden ok nélkül sérteget, és ha zokon veszem, akkor még én vagyok a szar alak, aki csak mimózáskodik, és teszi az agyát... és ő a tökéletes, akinek joga van megmondani a véleményét. Például: mikor megvettük a férjemmel a lakásunkat, feljöttek anyuval, és közölte velem, hogy "akkor most már megvan a lakás, csak arra kell vigyázni, hogy ne egyen meg benneteket a szar", mintha én valami koszos nő lennék, holott az ő lakása tiszta kosz, és utána még kérdőre vont, hogy miért vágok ilyen savanyú képet.

Ha megyek hozzá látogatóba, mindig gyomoridegem van, hogy már megint mit fog a fejemhez vágni. Előre jópofizok, és felvértezem magam a beszólások ellen.

Tegnap történt egy eset, ami teljesen kiborított, azóta ha eszembe jut, úgy zokogok, mint egy gyerek.

Megkért engem valamire, amit őszerinte nem teljesítettem a megfelelő idő alatt, úgyhogy felhívott, és ocsmány stílusban beszélt velem, hogy én micsoda egy ember vagyok, nem lehet semmire megkérni, meg hogy mindent halogatok, semmit nem tudok elintézni...

Leírva ez nem hangzik olyan szörnyűnek, de hallanátok azt a hangnemet... nem is tudok rá szót.

Én tényleg mindent megtettem, hogy elintézzem azt a hülye dolgot, és ha egész nap más dolgom se lenne, akkor két nap alatt sikerült volna. De hát dolgozom, munka után is ezer felé szaladgálok, és így több idő kell...

Anyukámnak is nagyon fáj a dolog, hogy a nagymamám így viselkedik velem.

Kérdőre vonta tegnap, hogy miért viselkedik így velem, és miért mindig csak én vagyok felemlegetve, hogy ilyen rossz, meg olyan rossz. Erre az volt a válasza, hogy ő nem mondott semmi bántót, meg én csak felfújom, ahogy mindig mindent szoktam, és hogy neki joga van megmondani a véleményét.

Annyira fáj, hogy ő így viszonyul hozzám... nem tudom, mivel érdemeltem ki, hisz nem voltam sem rossz unokája, sem rossz lánya az édesanyámnak. Anya azt tanácsolta, hogy mostantól kerüljem el. De én szeretném őt szeretni, szeretnék egy olyan szerető nagymamát, amilyen másoknak van, de ő nem hagyja... belefáradtam abba, hogy kamaszkorom óta pedálozok, hogy jó legyen a kapcsolatunk, és ő mindig belémrúg.

Adjatok tanácsot, hogyan emelkedjek ezen felül?