Egyszerűen nem tudom feldolgozni, mit csináljak? Már 5 éve, hogy elment. Ő volt a NAGYMAMÁM. Az én drága, egyetlen NAGYMAMÁM.

Ő volt a mindenem.Ha ő nem lett volna, én talán nem is élek.Anyám alkoholista volt, szerelem gyerek vagyok, apám csak a gyerektartást küldte.De a nagyi.Ő volt a minden, a támasz a bajban, az anya az anya helyett.Ő vitt oviba, ö volt velem ha beteg voltam, ő vett cipőt, ha a másik kilyukadt, mindig a kedvencemet főzte, Ő volt anyám helyett anyám.Aztán az évek teltek, felnőttem Nagyi mellett, közben anya meghalt, csak mi maradtunk egymásnak.A NAGYI meg én.Én közben kamasz lettem, majd találtam egy társat, és a Nagyim a lakását rám iratta.Dédunoka is lett, de Ő már akkor majdnem 90 éves volt.Nagyon beteg lett, de az utolsó percig itt volt velünk, én soha nem engedtem el.A mai napig hallom a lépteit, és álmomban mindig az a kislány vagyok, akiért a NAGYI a csillagos eget is lehozta volna.A férjem imád, a fiam is, de abban biztos vagyok, hogy amíg élek, soha az életemben senki nem fog úgy, olyan feltétlen szeretettel szeretni, mint a NAGYMAMÁM.De valahogy fel kellene már dolgoznom az elvesztését, de nem megy.Éjszaka felriadok, hogy meg kell néznem a szobájában mi van vele.Kell pár perc, míg rájövök, hogy hiába mennék, már ő nincsen ott.Ha álmodom vele, érzem az illatát, az ölelését, és mindig sírva ébredek.Nekem az idő nem oldott meg semmit, ugyanúgy fáj, ha nem jobban.Hogyan tegyem túl magamat rajta?