Más is érez így , hogy hiányzik az anyai szeretet ?

Beutalót kell kérni a háziorvostól, aztán időpont a mentálhigiénés járóbeteg ellátásra! Ott adnak időpontot, aztán segítenek, akik értenek hozzá!

(Nem bántani akarlak!... Szerinted honnan tudom ilyen jól, hogy hogy megy ez?! 🙄)

Teljesen átérzem amit írsz. Én sem kaptam a szüleimtől szeretetet.

Aztán anyámat elcsábította egy barom, mert mint később rájöttem, neki is legalább akkora szeretethiánya van mint nekem, ez meg mézesmázos dolgokat mondott neki. Csak nem valja be, még magának sem. Mindegy.

Amikor ez a férfi bekerült az életünkbe szabályosan lesokkolódtam amikor valamiért megdicsért. Sírni tudtam volna a boldogságtól, hogy: "-Atya Úr Isten! Végre valaki megdicsért valamiért! Végre valaki büszke rám!"

(Halkan megjegyzem hogy csak a sufnit takarítottam ki.)

Mentem utána, mint egy kiskutya lógó nyelvvel, hogy: "-Adjál még! Adj szeretetet! Add ide az összeset amit világ életemben nem kaptam meg senkitől sem!"

És ez a barom... Ez a büdös bunkó kihasználta azt hogy vágyom valakire aki szeret, hogy bármit megtennék egy-két szép szóért. És mikor én erre rájöttem hogy mit tud tenni az hogy "sebezhető" vagyok ilyen szempontból, megszüntettem minden érzelmemet az emberekkel kapcsolatban.

Érzelemmentesség alakult ki nálam, és a szociopátia jeleit is mutatom. Egy érzelmi robot vagyok, és igen ez beteges. De soha a büdös életben engem még egyszer ki nem használnak.

2es valaszolo!

Ha nem tudod a szeretetet elfogadni probald meg te adni!

Nem gondoltal erre, hogy esetleg innen is megkozelitheted, es te is probalhatnal masoknak oromot, vigaszt, szeretetet stb. Nyujtani?

Kezd kicsiben, mondjuk allatokkal. De ha bantanad oket, akkor inkabb ne!

Nem hiszem hogy erzelemmentes lennel, televagy haraggal es duhvel, leri az irasodbol.

Kerdezo! Ez komoly gond, de nem megoldhatatlan! Serult az osbizalom, hiszen legkissebbkent nem torodtek veled. Ne egyedul akard ezt a problemat megoldani, terapiara kellene jarnod egy pszichologushoz, es nagyot fordithatna az eleteden. Hogy vagysz a szeretetre is mutatja, hogy kesz vagy a valtozasra

Kedves 5-ös! Kettes vagyok.

Köszönöm a tippet de amióta ez a felismerés ért azóta azon vagyok hogy minél többet segítsék azoknak az embereknek akiket egy ilyen manipulál.

Soha nem tudnék ok nélkül bántani senkit és semmit. Egyszerűen nem visz rá a lélek, és nem érdemlik meg, hiszen tettek ők semmit.

Az érzelemmentességre például: egy baráti társaságban vagyok, és másnap találkozunk, akkor valószínű hogy felhozzák majd a témát és mondani fogják hogy milyen jól éreztem magam.

Ettől én rosszul leszek. Félek, hogy bármilyen érzelmet mutatok azt visszahallom. Nem szeretem ha tudják hogy mit érzek. Ezért tudatosan már nem is mutatok ki semmit. Egy viccen nyilvám tudok nevetni, de az már valahogy nem az igazi. Nincsenek rám már hatással ezek az: öröm, bánat stb.

Én 9 éves korom óta mellőzöm az anyai szeretetet. Akkor alakult ki nála paranoid skizofrénia amit sokáig depresszióként kezeltek és Gy persze nem is jött helyre. 10 év kellett kb, hogy rájöjjön egy doki, hogy nem is jól van kezelve. Akkor szép lassan elkezdett újra normálisan viselkedni, elkezdtük érdekelni őt az öcséimmel. De nekem akkor már nem kellett.

Anyámmal távolságtartó a kapcsolatunk. Próbálkozik, csak nem jól. Amikor helyrejött teljesen 20-21 éves voltam, akkor kezdett volna el nevelni, mert hát nem nevelt 11 éven át. Köszönöm, anélkül is felnőttem, és mivel én láttam el a 11 év alatt magunkat, mert szegény apám szarrá dolgozta magát, hogy meg tudjunk élni, és legyen mindenünk, amire szükségünk volt, így elég határozott személyiségem alakult ki. Én neveltem a két öcsémet, én tanultam velük és főztem rájuk éveken át. Két kamasz fiúval bírni... Kell hozzá nem kis akaratosság :D Szóval megvolt már akkor a saját személyiségem, "felneveltem" magam, nem vettem jó néven, hogy 20 éves koromban próbál meg terelgetni abba az irányba, amibe ő jónak látja. Ez sok, naaaaaaaaaaagyon sok vitát eredményezett közöttünk. Kellett vagy 4-5 év, mire elfogadtam, hogy ő ilyen, nem kell vele foglalkozni, ő meg rájött, hogy késő bánat, én már nem leszek az a kishercegnő, aminek ő annak idején szánt.

Apámmal jó a kapcsolatom, hozzá sokkal közelebb állok érzelmileg, őrá bármikor számíthattam. Ha este hulla fáradtan hazaesett, és én nem értettem a matekot (az volt nekem a mumus), még nem is evett, de már ült le hozzám és magyarázta el, mire figyeljek, hogy kezdjek neki az adott feladatnak.

Mai napig bármikor számíthatok rá, természetesen ő is énrám. Bármikor kell csinálni/szerelni/javítani valamit, én vagyok az, akihez először fordul segítségért, ha egyedül nem bírja. És ugyanígy fordítva, első szóra jön és segít, ha valamit nem tudok megoldani egyedül.

Tesóimmal is jó a kapcsolatom, a nagyobbik az egyik legjobb barátom, a kisebbiknek a pótanyja vagyok. A gyerekkorunk miatt nagyon közel állunk egymáshoz, ha másért nem, ezért megérte végig szenvedni azt a 10-11 évet.