Mit tegyek, ha nem tudok semmi komolyról beszélgetni a szüleimmel?
Sziasztok. Segítséget szeretnék kérni attól, aki volt hasonló helyzetben mint én. A problémám az, hogy nem tudok semmi komolyról beszélgetni a szüleimmel. Ezért is van az, hogy soha nem fordulok semmivel hozzájuk, mert bármikor felhozok valalmi komolyat, szólnak pár szót, általában ellenzik, majd elkezdenek valami teljesen másról beszélegetni. És ami a legrosszabb, hogy meg sem hallgatnak. Ez már odáig fajult, hogy a napi kommunikáció egy szia, és hogy mit ettem aznap. Ezenkívül, ha bármire szükségen van, vagy meg akarom velük beszélni, egyszerűen nem lehet. Amikor nagy ritkán meghallgatnak, akkor is már az elejétől van egy véleményük, leszarják én mit mondok, vagy gondolok, és csak azt hajtsák körbe körbe. És igazán, már semmivel sem merek hozzájuk fordulni, csak ha nagyon muszáj, a legvégső esetben.
Mondok egy konkrét példát is. Ez most egy lightosabb, de ez a legaktuálisabb. El szeretnék menni a legjobb barátommal, és egy osztálytársammal egy koncertre. Még el sem mondhattam, hogy miért szeretnék menni, hogy nekem ez milyen sokat jelent, a válasz egyből nem. És ami leginkább zavar, hogy ezen felül egyáltalán nem érdekli őket, hogy vagyok (nekik csak az számít, hogy külsőre egészségesnek, és rendes gyerkenek tűnjek, és lelegyek a nyakukról minél hamarabb).
Szinte már nem is ismernek, egyrészt a beszélgetés hiánya miatt, másrészt, mert ők elképzelték, hogy én egy jólnevelt cserkészfiú vagyok, aki csak tanulni akar egész nap, mintagyerek, gondok nélküli, egészséges lelki állapottal. Na én ennek a full az ellentétje vagyok, de el sem merem nekik mondani. Mert vagy meg se hallgatnának, azt mondanák, hogy hülyeségeket beszélek, vagy lehet ki is tagadnának.
Mit tennétek a helyemben? (Btw remélem nem tűnik ez az egész csak picsogásnak, itt nagyon nem csak arról van szó, hogy nem engednek el egy hülye koncertre...)
16/F
En se tudtam,ne foglalkozz vele,és ne tegyed ha a szived nem ezt akarja.
Ami eroltetett az nem jo sose.
Illetve nem kotelezo,de arra ugyelj hogy azert tajekozott legyel fontos temakkal kapcsolatban.
Semmit nem tudsz tenni, ez van. Tinikent en ugy ereztem, hogy nem tudok beszelni veluk, nem ertenek meg, stb, aztan kesobb ez valtozott. Amikor elkoltoztem, akkor sokat javult a kapcsolatunk, ok is sokkal erdeklodobbek voltak, hiszen nem lattak allandoan.
Az, hogy most nem engednek el koncertre, az megint mas tema, bar ha nem vagy beoltva meg, akkor egyebkent se mehetnel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!