Hogy költözzek el 19 évesen itthonról?
Nincs munkám és félretett pénzem sem...
Még nincs meg még az érettségim sem.
De nem bírok egy napot sem itthon anyámmal.
Ha csaj lennék komolyan elmennék prostinak is.
De fiú vagyok.
12.-es koromban otthagytam az iskolát, amire meg volt az okom de itt nem írhatom le hogy mi...
De szerintem mindenki így cselekedett volna a helyemben.
Tehát nem csak az érettségim, de az utolsó évem sincs meg...
Jelentkeztem portásnak, meg gyárba de nem vettek fel.
Nyílván be akarom még fejezni a gimit, meg egyetemre is akarok majd menni...
Az hiba volt, hogy miután kiléptem a gimnáziumból, nem iratkoztam be rögtön egy másikba, de már későbánat.
Úgyhogy majd felnőtt képzésben kell befejeznem...
Igazából amit néztem egyetemi szakot, ott a minimális a ponthatár, tehát elég hogyha éppenhogy csak leteszem majd az érettségit. Akár levelező tagozaton.
(Ez nem ugyanolyan mint az egyetemen a levelező, kevesebbet kell bejárni)
És akkor gondoltam, hogy mellette dolgoznék.
Csak ugye nem igazán vesznek fel így sehova...
De anyámmal egy fedél alatt biztos hogy nem tudok leérettségizni.
Van esetleg valakinek valamilyen ötlete? Ti mit tennétek a helyemben?
Hajléktalanszállón meddig lehet lenni egyszerre?
Arra is gondoltam, hogy oda megyek, mellette meg közmunkázok amíg fel nem tudom vetetni magam egyetemre... Utána meg kollégium.
Ez így kivitelezhető lenne?
Közmunkára felvennének?
Csak ugye a suliból kivágott lógós nem mehet iskolszövetkezethez...
Tényleg, ha a melóban megtudják, hogy micsoda családtagod van, aki miatt a suliba sem mentél, akkor onnan is lógni fogsz?
Azért nem jártam be, mert egy rokonom tett egy olyan dolgot amit országos szinten vízhangot váltott ki az emberekből
2015-nen az osztálytársam testvére megölte a barátnőjét. Mindenki tudott róla a suliban, a srác és mindkét testvére ide járt, kisváros, a lányt és testvéreit is mind ismertük. Országos hír volt. Fel sem merült, hogy abbahagyja a gimnáziumot.
#75. Nekem is hasonló volt, de ennél sokkal durvább...
Bocs, hogy nem vagyok egy pszichopata, akit nem érint meg az égvilágon semmi.
Iskolaszövetkezethez diákmunkára 16 éves kortól lehet menni, pont.
2019. második felében nem jártam be.
Ekkora voltam 12. osztályos.
Az első félévben még azért bejártam, de akkor is hiányoztam már elég sokat.
A második félévben egyszer voltam bent.
2001-ben születtem, mi nem tiszta ezen?
Minddiák:
HÁNY ÉVES KORTÓL LEHET DIÁKOKAT FOGLALKOZTATNI?
Nyári szünidőben már 15 éves kortól, szülői engedéllyel, év közben 16 éves kortól. A szülői hozzájárulás egészen betöltött 18 éves korig feltétel.
EUdiák:
Diák vagy, de szívesen dolgoznál suli mellett?
Nálunk biztosan megtalálod a kedvedre valót! Az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet a legjobb diákmunkákat kínálja Neked, amiből kedvedre válogathatsz! Jelentkezz már akár 15 éves kortól. Nem gond, ha nem a fővárosban laksz, országszerte lehetőséget biztosítunk Neked a munkára.
Atlaszmunkák:
Nem érted miért van az, hogy bizonyos helyeken 15 év a korhatár, míg máshol kikötés a 16. életév betöltése nyári diákmunka során? Elárulom a titkot: vállalhatsz nyári diákmunkát 15 éves kortól, de ez csakis a szünidőben lehetséges. Fontos: mindez 18 éves korig csak szülői engedéllyel lehetséges!
Hányat hozzak???
#79. Sok durvább van, nem fogom leírni, semmi közöd hozzá...
#80. Mert nem folytattam.
Ez miért számít?!
Most akarom majd folytatni...
Miért fontos az, hogy miért nem folytattam?
Egyébként azért, mert pszichésen rossz állapotban voltam.
Voltam egyébként pszichoterápián is...
Meglehet, hogy fel sem vettek volna sehova, ugyanis amennyire tudom, egy nem tanköteles embert nem kötelező.
De a lényeg, hogy akkor még másképpen gondolkodtam...
84
Így van, egy gyári dolgozónak csomó mindent kell lenyelnie és még nem is fizetik meg annyira a munkát...ha valaki azért nem járt suliba mert piszkálták a gyári munkát se fogja elviselni..
Nem szó szerint gyár volt, egész nap ültem egy asztalnál, és biztonsági övek részeit raktam össze.
Van egy 19-20 éves ismerősöm, még csinálja a középsulit, de gyrososnál dolgozik. Szülői beleegyezéssel lehet menni.
/És igenis voltam, de köszi, hogy így megmondod, hogy nem, még jó, hogy te jobban tudod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!