Hogy költözzek el 19 évesen itthonról?
Nincs munkám és félretett pénzem sem...
Még nincs meg még az érettségim sem.
De nem bírok egy napot sem itthon anyámmal.
Ha csaj lennék komolyan elmennék prostinak is.
De fiú vagyok.
12.-es koromban otthagytam az iskolát, amire meg volt az okom de itt nem írhatom le hogy mi...
De szerintem mindenki így cselekedett volna a helyemben.
Tehát nem csak az érettségim, de az utolsó évem sincs meg...
Jelentkeztem portásnak, meg gyárba de nem vettek fel.
Nyílván be akarom még fejezni a gimit, meg egyetemre is akarok majd menni...
Az hiba volt, hogy miután kiléptem a gimnáziumból, nem iratkoztam be rögtön egy másikba, de már későbánat.
Úgyhogy majd felnőtt képzésben kell befejeznem...
Igazából amit néztem egyetemi szakot, ott a minimális a ponthatár, tehát elég hogyha éppenhogy csak leteszem majd az érettségit. Akár levelező tagozaton.
(Ez nem ugyanolyan mint az egyetemen a levelező, kevesebbet kell bejárni)
És akkor gondoltam, hogy mellette dolgoznék.
Csak ugye nem igazán vesznek fel így sehova...
De anyámmal egy fedél alatt biztos hogy nem tudok leérettségizni.
Van esetleg valakinek valamilyen ötlete? Ti mit tennétek a helyemben?
Hajléktalanszállón meddig lehet lenni egyszerre?
Arra is gondoltam, hogy oda megyek, mellette meg közmunkázok amíg fel nem tudom vetetni magam egyetemre... Utána meg kollégium.
Ez így kivitelezhető lenne?
Közmunkára felvennének?
Nézzük csak.
Egyetemre akarsz menni
Szépen leirom a gondolataim.
Be akarsz jutni az egyetemre, újra kell érettségizned ez plusz idő.
Hol fogsz lakni míg egyetemre jársz? Mit fogsz enni? Vagy e olyan okos, hogy felvesznek államira?
Elég bonyolult
Ha ki is tanulsz 20-as éveid vége felé leszel
Akkor kezdhetsz el dolgozni de akkor mikor éltél?
Akármikor elcsap egy busz és elszenvedted az életed?
Egy szakma őszintén nem hamarabb meglenne? Csóró se lennél, talpra tudnál állni.
Majd egy stabil anyagi háttér után mennél egyetemre.
Mond szenvedni akarsz csupán?
A tanulással sosem volt problémám, inkább a szocializálódással.
Nem azért rúgtak ki mert kibuktam, hanem mert a hiányzásaim száma meghaladta a megesdettet.
És 16 éves koráig tanköteles egy ember...
Én akkoriban nem tudtam magamon erőt venni, ahhoz hogy rendesen bejárják.
Most mit kell ezen lovagolni?
Ez nem azt jelenti, hogy kidobtam azt a 4 évet, mert ha még elvégzem akkor csak azt az időintervallumot dobtam ki amíg tököltem.
Most mit nem értesz ezen?
Egyébként azt mellékesen jegyzem meg, hogy vannak mérnöki és informatikai szakok is, ahol ilyen 280-as ponthatár szokott lenni, ami a legalacsonyabb.
Nyitott vagyok szakmára is, továbbra is, de egy épkézláb érvet még nem írtál mellette.
Egy informatikai/mérnöki szakot 3.5 év elvégeznem.
Egy szakmát 3 év.
És mivel nem 14 éves vagyok, hanem 19 nem 7-8 év a különbség a kettő között, hanem 0.5.
Ezt így érted?!
"Leírtam már világosan, hogy az egyetemhez nem kell pénz..."
na erre írtuk az okoskodást. Annyi nem jut el az agyadig, hogy itt nem a tandíj a probléma, hanem hogy addig élni kell. Nem ingyen jársz az egyetemre attól mert konkrét tandíj nincs.
#45. Mert a szakma mellett nem kell élni vagy mi?
Nonszensz.
Nappalis diákként lehet menni diákmunkára.
Havi 18 ezer forintért vagy akár ingyen jár kollégium!
Szakma tanulása mellett miből fizetem az albérletet például?
"Egy informatikai/mérnöki szakot 3.5 év elvégeznem.
Egy szakmát 3 év.
És mivel nem 14 éves vagyok, hanem 19 nem 7-8 év a különbség a kettő között, hanem 0.5."
Te jézus isten......... De nincs érettségid cseszd meg!!!! Lekell érettségizned és csak UTÁNA kezdheted a 3,5 évet az egyetemen!
A szakmunkás ÖSSZESSÉGÉBEN 3 év!
Ezt így érted????
Igen értem.
Csak a 12. osztályt kell befejeznem, nem kell 4 évet elölről kezdenem.
A
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!