Hogy költözzek el 19 évesen itthonról?
Nincs munkám és félretett pénzem sem...
Még nincs meg még az érettségim sem.
De nem bírok egy napot sem itthon anyámmal.
Ha csaj lennék komolyan elmennék prostinak is.
De fiú vagyok.
12.-es koromban otthagytam az iskolát, amire meg volt az okom de itt nem írhatom le hogy mi...
De szerintem mindenki így cselekedett volna a helyemben.
Tehát nem csak az érettségim, de az utolsó évem sincs meg...
Jelentkeztem portásnak, meg gyárba de nem vettek fel.
Nyílván be akarom még fejezni a gimit, meg egyetemre is akarok majd menni...
Az hiba volt, hogy miután kiléptem a gimnáziumból, nem iratkoztam be rögtön egy másikba, de már későbánat.
Úgyhogy majd felnőtt képzésben kell befejeznem...
Igazából amit néztem egyetemi szakot, ott a minimális a ponthatár, tehát elég hogyha éppenhogy csak leteszem majd az érettségit. Akár levelező tagozaton.
(Ez nem ugyanolyan mint az egyetemen a levelező, kevesebbet kell bejárni)
És akkor gondoltam, hogy mellette dolgoznék.
Csak ugye nem igazán vesznek fel így sehova...
De anyámmal egy fedél alatt biztos hogy nem tudok leérettségizni.
Van esetleg valakinek valamilyen ötlete? Ti mit tennétek a helyemben?
Hajléktalanszállón meddig lehet lenni egyszerre?
Arra is gondoltam, hogy oda megyek, mellette meg közmunkázok amíg fel nem tudom vetetni magam egyetemre... Utána meg kollégium.
Ez így kivitelezhető lenne?
Közmunkára felvennének?
Figyelj 22-es vagyok
Nagyon álmodozol és életkeptelen is vagy.
2 év egy akármelyik szakma
Szépen le érettségizel sok suliban ingyen van asszem OKJ 23 éves korig.
Ki tanulsz villanyszerelőnek, hegesztőnek nagyon nem nyúlsz mellé
Tanulsz neten angolul.
Ha itt elhelyezkedsz elmész német nyelvtantanárhoz.
Le lépsz Ausztriába rendbe hozod az életed.
De te nem, itt nyafogsz más segítséget jelen esetben rokonaidét szégyelled elfogadni.
Rögtön diplomát akarsz miközben érettségid se nincs.
Ha ki tanulsz egy diplomát is valszeg olyanra akarsz menni ahol könnyen fel vesznek azokkal meg szart s3 érsz mondjuk.
Mérnök/informaitlus/orvos meg neked jelenleg ilyen helyzetben túl nagy falat lenne.
Jó, de én nem ilyen iskolában tanultam tovább 14 évesen...
Most akkor miért mondod ennyire, hogy szakmát tanuljak?
Nekem 3 év lenne elvégezni egyet.
Amúgy 18 évesen sem tudja a többség, hogy mi akar lenni végül felnőttként, de ki az aki már 14 évesen tudja?
Ha olyan szakmát tanul ami aztán nem érdekli, gondolom eléggé megszívta...
De ez így már elég ott topic.
Komolyan nem értem, hogy mit akarsz ezekkel a kommentekkel tanácsolni... Menjek vissza az időbe és gimi helyett szakiskolába jelentkezzek?
Bármi egyéb?
Ja és amúgy vannak 6 féléves egyetemi szakok, de 7 félévtől már informatikai és műszaki szakok is vannak, melyek elég piacképesek.
Az 3-3.5 év.
Én nem tudom már elvégezni egyik szakmát sem 18-19 éves koromig, mert már elmúltam annyi.
Így légyszíves olyan dolgokkal érvelj, ami rám is érvényes.
"de ki az aki már 14 évesen tudja?"
Az aki tényleg szarban van és lépni szeretne. Nem csak kitalál egy sztorit aztán okoskodik.
Annyi számít, tanulj de nagyon.
Csak lesz valami.
A hozzá állásoddal van a baj.
Én sokkal rosszabb helyzetből próbálok kilépni és képzeld sikerülni fog.
De rosszul gondolkozol.
Leírtam már világosan, hogy az egyetemhez nem kell pénz...
Most arra mit mondjak, ha Te itt kötöd az ebet a karóhoz?!
Amúgy én kifejtettem, hogy nem zárkózom el egy szakma elvégzéstől sem, de Te csak szajkózod érvek nélkül hogy ne egyetemre menjek, hanem szakmát szerezzek...
És hogy mit rontottam el eddig.
Én nem erre vagyok kiváncsi, hanem arra hogy a jövőre nézve mit tanácsolnak az emberek.
Azzal nem vagyok kisegítve, hogy leírod hogy 14 évesen mit kellett volna csinálnom, meg hogy 1-2 éve mit kellett volna csinálnom, mert azon már nem tudok változtatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!