Miért kell beledumálnia mindenbe anyámnak és veszekedni, ha nem tetszik neki valami? Le lehet erről szoktatni valahogy?

Nagyon idegesítő, beleköt mindig mindenbe, szerintem ez nem teljesen normális már, sőt ez kifejezetten beteges már, olyan apróságokba köt bele.

Mondjuk ha enném a müzlim, és nem melegíteném meg a tejet, akkor elkezd ezért veszekedni, hogy fájni fog tőle a torkom, melegítsem meg. És ha nem csinálom akkor rögtön elkezd mártírkodni, hogy én soha nem hallgatok rá, meg direkt azért csinálom ezt, hogy neki rossz legyen. Mondjuk nem tudom, hogy neki miért rossz, ha én hideg tejet iszok és nem meleget.....

Sokszor beleköt abba is, ha szerinte túl fiúsan öltözködök, de ha szoknyát vennék fel abba is, hogy minek, semmi értelme nincs. Az öltözködésemen is sokszor összeveszünk, változatos indokokkal. Ha szoknyát veszek fel, akkor mindig beszól, hogy kivan belőle a s.ggem, pedig egyébként térd felé érőt hordok, hátul max a térdhajlatom látszik ki, és tudomásom szerint nem ott van a pcsám.... Vagy nyár felé kitalálja, hogy vegyünk nekem rövid nadrágot, mondom jó, gyerünk együtt, ha már ez a nagy ötlete. És akkor rövid nadrág címszó alatt elkezd olyanokat mutogatni, ami így térd alá ér, meg éppen kivan belőle az ember bokája . Én meg inkább olyasmit nézek, ami comb középig ér, erre megjegyzéseket tesz, hogy nem állna jól, meg ő nem ilyenre gondolt. És nem puszta jóindulatból mondja, hogy nem állna jól, mert a lehető legsértőbb hangsúllyal mondja. Plusz rajta kívül még senki nem mondta, hogy baj lenne a kinézetemmel így stílus terén, vagy legalábbis azóta nem mondta senki, amióta nem próbálom meg anyám összes tanácsát(utasítását) megfogadni.

Most is, majd nyár kellős közepén lesz egy fontosabb családi esemény, ahová úgy illene szépen kiöltözni. Na anyám kitalálta, hogy mit vegyek fel, majd én a NYÁR KELLŐS KÖZEPÉN én felveszek egy HOSSZÚ fekete nadrágot, meg majd nézünk addig egy csinos felsőt. Fel nem merült benne, hogy mi van, ha én nem úgy szeretnék felöltözni, ahogy ő mondta, hanem mondjuk szoknyát, vagy valami egyberuhát szeretnék felvenni. És nyilván azt fogom csinálni, amit akarok, csak ilyenkor mindig az van, hogy hallgathatom, hogy azért nem csináltam azt, amit ő mondott, mert én direkt ellenkezni akarok vele és ez elég idegesítő.

De előszeretettel szólja le az összes hobbimat is. Tök mindegy, hogy a rajzolásról van szó, az olvasásról, az írásról, a sminkelésről vagy arról a nagyon kevés számítógépes játékról. Ha valami hobbira költenék a saját, félretett pénzemből. Utólag megjegyzéseket tesz, ha utólag tud róla, ha előre tudja, akkor meg akarja tiltani, aztán ha utólag megtudja, hogy nem hallgattam rá, akkor vérig sértődik, jön a szokásos duma.

Miért kell mindenbe belekötni, beledumálni? Le lehet szoktatni valahogy? Mi a megoldás, költözésen kívül?