A párom lánya túlságosan ragaszkodó vagy csak én érzem úgy?
11 éves és heti 3-4 napot van nálunk. Ha itt van és az apja is itthon van, le sem lehet róla választani, mindenhová követi, szó szerint mindenhová. Arról már letettem, hogy ilyen napokon kettesben legyünk és azt is megértem, hogy szereti, de legalább pár percre békén hagyhatná. A páromat is zavarja, de ha szól csak hiszti és dráma lesz. Az anyuka szerint ez teljesen természetes, hiszen a lányuk szereti őket.
Ez csak szerintem túlzás? Mit tehetnénk?
Igen, az természetes, hogy egy 11 éves gyerek az apjával akar lenni. Viszont az már nem természetes, hogy csak az apjával, és nem veletek. Neled is be kellene kapcsolódni néha az apa lánya programba, hogy a gyerek jobban megismerjen, és elfogadjon. Ha látja, hogy nem vagy mumus, hamarabb békén hagy titeket.
A hisztit és drámát viszont ne engedjétek, mert így csak a fejetekre nől.
Köszönöm a normális válaszokat!
Én szeretem a lányát, nem ez a gond. Születése óta ismerem, a féltesóival is testvéri a kapcsolata. Közös programjaink is vannak.
Nekünk fiaink vannak és teljesen másként viselkednek. Már arra is gondoltam, hogy talán pont azért mert fiúk.
Nálunk például nem szokás bejárni a másikhoz mikor az wc-n van. Amíg kicsi volt nem volt olyan nagy baj, gondoltam majd kinövi, nem így lett. Vagy a másik zavaró dolog az alvás. Mi a fiainkat első perctől kezdve saját ágyban altattuk, nyilván ha betegek vagy néha kérik, az kivétel, de a kislány a mai napig vagy az anyjával vagy az apjával alszik. Ezeken a napokon én már inkább a nappaliban alszok.
Nem az zavaró, hogy itt van, hanem az, hogy amint már írtam a kérdésben is, hogy SZÓ SZERINT mindenhova követi az apját. Wc-re, cigizni, aludni, fürödni...
Anyukájával is jó a viszonyunk, soha nem is voltunk haragban. Neki ezzel így semmi baja. Ő és a férje külön hálóban alszanak, ő a gyerekeive, a férje egyedül. Nekik ez így természetes, nekem/nekünk viszont furcsa.
Reméltem, hogy a kislány majd elfogadja a nálunk szokásos normákat és ez bizonyos szempontból így is lett, mert sem a tesókhoz sem hozzám nem jön már be alkalmatlan időben, de az apját nem hagyja akkor sem békén. A párom már inkább munka után a szüleinél fürdik, hogy ne kelljen a lánya elalvását várni, vagy egy irdatlan hisztit átvészelni.
Valahogyan az anyukájával közösen kellene ezt megbeszélni, csak néha már én is elbizonytalanodok, hogy ez tényleg baj-e vagy csak mi fújjuk fel és majd kinövi.
Így, hogy több konkrétumot írtál, már másképp hangzik. Csak azt tudom javasolni, hogy az apuka álljon a sarkára, bármekkora hisztit is csap a kis csaj. Nálatok egyedül megy WC-re mindenki, nálatok egyedül fürdik mindenki, stb...
De amíg az apa menekül, és inkább máshol fürdik, addig a gyerek nem tanulja meg az ottani szabályokat. 11 éves, tehát már annyira képes felfogni a dolgokat, hogy otthon úgy működnek a dolgok, nálatok pedig így.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!