Bekebelező,túlságosan ragaszkodó,manipuláló,mérgező,nárcisztikus szülökkel való felnőtt kapcsolatotok hogy alakult?

Az ilyen esetben általában két megoldás van. Az egyik, hogy az ember kiáll magáért, és ha nagyon nagy szerencséje van, akkor a másik fél/felek beismerik az igazát, vagy megértik az álláspontját. Utóbbi ritkán fordul elő, így a sértődés, megbántás szinte elkerülhetetlen. Másik pedig az, hogy a béke kedvéért hallgat az ember, tűr egészen addig még mentálisan, érzelmileg nem csordul túl, és nem jön a robbanáspont, amikor a felszín alatti hatalmas fekáliatenger felszínre tör.

Akármilyen kapcsolatról van szó, kompromisszumok mindig kellenek. Minden ember más és más, két teljesen egyforma külsőre és/vagy belsőre nincs. Ha valaki nem hajlandó a kompromisszumokra az a kapcsolat nem lesz minőségi, vagy túl tartós, mert sérül mindkét fél. Az egyik azért, mert tűr, vagy felemészti a tehetetlenség. A másik pedig azt érzi, hogy a másikkal mindent meg lehet csinálni, mert mindig enged.

Férjem anyukája erősen nárcisztikus,hasonló lenne a jelenlegi helyzet,ha a férjem hagyta volna.20 évesen kilépett ebből, most 35.Szembeszállt a szüleivel és családot alapított.Attól fogva én fontosabb lettem neki,és nem, nem lehetett ezt sértődés nélkül megoldani,többéves ingyenes és fizetős terápia, gyógyszerszedés és ijesztő mélypontok után most érezzük azt, hogy a lehető legjobban kijöttünk belőle. Anyósom nem hiszem,hogy felfogta, pontosan mi (volt) vele a gond,pedig többször őszintén elmondtuk neki, DE:

-teljesen függetlenek vagyunk tőlük anyagilag,szomszéd városban lakunk.

-férjem dönt még arról is, hogy mikor beszél telefonon az anyukájával.

-férjem húga több száz km-re lakik és hasonlóan megvédi a határait.

-férjem teljesen rendbejött mostanra,gyógyszert nem szed,terápiát befejezte,nagyon büszke vagyok rá.

-ez a tapasztalat sokat segít,ha pl. munkahelyen valaki nárcisztikus vagy csak manipulálni próbál.

-összességében jónak ítélem mindannyiunk kapcsolatát,de csakis a fenti feltételekkel.

Van a családban olyan helyzet,ami a kérdezőéhez képest szolídnak mondható, (bár szerintem nem láthatunk bele igazán),de mi még azt is veszélyesnek érezzük.Sok fizikai és mentális betegség van a családban és haláleset is előfordult. Nem tartjuk egészségesnek a túlzott kötődést sem,nemhogy az irányítgatást,követelőzést.A terapeuta szerint nagyon kevesen tudják az önérvényesítést megoldani, hosszú és keserves munka ez egy ilyen családban.

faterommal szinte nem is beszélek. családi rendezvényeken elbájolgok, udvariasan elbeszélgetek vele, de semmibe nem avatom be, soha nem is tettem. örültem, hogy elköltözhettem, megváltás volt.

egy előnye volt a dolognak. ha egyszer valahogy gyerekem lesz, tudni fogom, hogyan ne viselkedjek vele még véletlenül se. illetve fél szememet mindig a nagypapán tartsam, ha esetleg fel meri emelni a hangját az unokával.

A férjem anyja az és a testvére pedig kimondhatatlanul nárcisztikus, rettenetes a szó legroszabb értelmében. Szerintem a családja női tagjaiban mind van, de a huga mindegyiken túl tesz. Ő az aranygyermek, a minden, az isten, vagyis maga az ördög...

Hogy alakul? Férjem mai napig nem akarja látni a valóságot. Vagyis mindig elsikálja a dolgokat magában. Bár már a kedves testvére levegőnek néz mindkettőnket. Az anyja (is, főképp) lelileg zsarolta egész életében. Röviden a férjem folyamatosan az anyját sajnálta, aki miiiindent megtett értük és szegényt még az ág is húzza... Olyanokkal tartotta otthon őt, hogy: "nélküled éhen halnék: (ha elköltözne és megszűnne az anyagi támogatás tőle ugye). "Én kellene legyek a legfontosabbnak neked".

Szóval miiindig őt kellett sajnálni mindenért a világon és senkinek nem lehetett nála rosszabb napja, dolga, élete, vagy mit tudom én, bármiben. Férjemet manipulálta, hazudott rólam is neki. A testvére is folyamatosan hazudik mindenkinek. Mindenkinek azt adja elő magáról, amit ő csinált velünk.

Amikor én beléptem a képben, rájöttek hogy engem nem fognak betörni. Kedves voltam, de nem adtam fel önmagam. A fia szemét mai napig igyekszem felnyitni. Kicsit sikerült annak köszönhetően, ahogy bánnak vele: leszarják amióta kirugta az anyja velem együtt. Néha dob egy morzsát, hogy ha kell majd ott legyen segíteni neki a gyereke. Persze az aranygyermekétől nem várt el sosem semmit, mindig minden alól az fel van mentve, mérhetetlen gonoszsága is és az fb-n csak a lánya létezik, 3 db képen létezik a fia is, 30 képen pedig a lánya! Anyósom keze pedig lehet benne van abban, hogy a 2 gyereke egymáshoz sem szól, mert sosem ültette le őket beszélni, sosem kérdezte meg a lányától, hogy miért olyan amilyen hiszen végülis ő csinálta azzá. De a férjemnek hányszor mondta, hogy jaj béküljél már ki vele! Meg nekem is mondta, jaaaaj milyen rossz hogy nincsenek jóban a gyerekei. Persze... ja.... A a lányának sosem mondta hogy jaj béküljél már!

A lánya felsőbb rendűnek gondolja magát, náluk otthon mindenki ezt táplálja bele!

Azt várom, hogy mikor hullik le a hályog a férjem szeméről... Mert ő még mindig elhiteti magával, hogy csak van egy szerető anyukája legalább. De nincs igazából. Az anyja nem szereti, csak eljátssza. Én is sokáig el akartam hinni róluk, hogy jó emberek, de akkora földbe döngölést kaptam én is (nagyon nagyot, így még nem tiportak el szándékosan eltervezett módon aljas módszerekkel), csak a különbség hogy én mint kívülálló láttam a valóságot. 2 évig tartott túltenni magam rajta, hogy ne mindennap azon egyem a kefét ami történt és hogy nem tudok bosszút állni. De ha fáj is, remélem látja majd egyszer a fia is azt amit én megláttam, mert ez hazugságban nőtt fel és még mindig hazudnak neki.