Szülők, akiknél a gyerekek már kirepültek! Milyen gyakran találkoztok a felnőtt gyerekeitekkel? Milyen a viszonyotok? Milyen gyakran beszéltek egymással?

Évente egyszer találkozunk, havonta egyszer telefon.

52 éves vagyok a fiam 26 és Kanadában él.

Neked nem gyerek kell, hanem fizetett társalkodónő.

A gyereket nem a saját szórakoztatásodra szülöd, nem a te rabszolgád lesz, hanem önálló ember, saját célokkal, saját élettel!

Rengeteg olyat látok az ismeretségi körömben, mint te, akik rátelepednek a gyerekeikre, mert "nem azért szültem, hogy egyedül maradjak öregségemre", és ezzel a gyerekeik életét veszik el! G*sztustalanul önző dolognak tartom!

Amúgy úgy gondolom, egy önellátó szülő, jó kapcsolat esetén, ha közepesen messze lakik (tehát nem a szomszédban, de nem is órákra), akkor max. kéthetente 1 látogatással számolhat + heti 1, max. 2 telefon.

Amúgy én a saját életem rovására törődöm a szüleimmel, de már nem önellátóak. Erre viszont nem alapozhatsz. Én sem vállaltam gyereket, és azért nem is tenném soha, hogy "ne maradjak egyedül".

"Ha előre tudnám, hogy aranyos és okos lesz, akkor nem lenne kérdés. :)" - ez nem vicces, hanem szánalmas:( Inkább válassz kutyát, azon látod, hogy számodra elég "aranyos és okos" lesz-e.

Szerintem nagyon ritka az az eset, amikor nincs jó kapcsolata egy gyereknek a szüleivel legalábbis 1-2rol tudok a több száz ismerős közül.

33 vagyok, 1 eves a gyerekem. Hasonlóan halogattam, mint Te.

Pár dolog jutott eszembe:

Az első, hogy azt bánom igazán, hogy ilyen sokáig vártam vele(persze nem volt még a biztos háttér a gyerekvallalashoz évekig) de mégis. Öreg leszek mire felnő és emiatt az élete nagy részéből kimaradok majd.

Az anyukámnak nagyon sok olyan barátnője van, akiknek nincs gyereke. Kiskorom óta engem tutujgatnak a mai napig. Van akinek az örököse lettem. Nagyon sok "potanyukam" van. Mindegyik bánja, hogy úgy döntött nem szeretne gyereket. Az egyik 20 éves koromban zokogva mondta, az nekem nagyon meghatározó volt. A bánata, az érvei.

A munkahelyemen a legjobb barátnőm 44 éves, neki sincs gyereke, mert nem akart eddig. Most panikolt be, hogy lehet meg próbálja.... De már szerintem nagyon késő.

A kérdésedre, amúgy az a válaszom, hogy én anyukámmal mindennap beszélek, akár 1 szót is. Éltem külföldön is évekkel ezelőtt, amikor még csak otthon volt internet, de szinte úgy is megoldottuk majdnem mindennap. Sok vitának van, nem mindig jó a kapcsolat, de szeretjük egymást. Ő mindig elmondja, hogy az anyukáját minden nap felhivtam, amíg élt és ez igaz is. Ez néha szemrehányást felém, ha nem en hívom, hanem ő, de jól Velem nevelte, hogy akár csak 1 percre is érdemes felhivni megkérdezni h van egy rohanó napon.

Apukammal régen többet beszéltem, elvaltak a szüleim. ő most kicsit jobban magával van elfoglalva, abban a korban van. De szinte mindennap írunk egymásnak fb on.

Szerintem ne hagyd ki az életnek ezt a részét! Sok sikert a jovoben

Felnőtt gyerek vagyok, heti 1-2x telefon, és havi 1-2 látogatás. De egyebkent bármi történik, keressük egymást, tehát van, hogy gyakrabban, én szorosnak érzem a kapcsolatunkat.

Ami miatt pedig felvetetted a témát, csatlakoznék a 7-es válaszolóhoz, én is többnyire jó példát látok, illetve általánosan azt gondolom, hogy meg kell ismerni a saját értékrended (ezt vmilyen szinten amúgy a családból is hozod, tehát befolyásolni fogja) és eszerint meghozni azt a nagy életdöntést, hogy alapítasz-e családot. Mostanában egyre többen vannak, akik az individualizmust választják, ha ők abban boldogok, akkor legyen úgy, de sokszor a rossz családi háttér miatt döntenek így, így nem biztos, hogy a saját döntésük, de persze így is lehet boldogan élni. A másik út pedig a család, aminek megint sok kifutása lehet, de összességében azt gondolom, hogy nagyon jó, ha van egy saját közösséged, ahol bármilyen konfliktus ellenére szeretitek egymást és egymás szövetségesei vagytok. És ha így van, akkor nem fog nehezére esni téged meglátogatni idoskorodban, hiszen ez természetes, ha szeretjük a családtagjainkat.

Ha kicsit is úgy érzed, hogy nem szeretnél kimaradni ebből, akkor vállald be, mert valójában vágysz rá, csak a félelmeid tartanak vissza.

3 gyermekem van, 20 és 30 közöttiek. előre kell bocsájtanom, hogy nagy birtokon, nagy házban (600 nm) élünk. Egyikük nemrég költözött hozzánk a férjével. A fiam hoszzabb -rövidebb (1-2 hét) időszakokat tölt itt és pesten felváltva. A harmadik hétvégente jár haza a párjával(a munkája pesthez köti)

Szeretnek itt lenni, és nem kényszerből jönnek , hiszen mindegyiknek van saját lakása is. Szerintem a szülő -gyerek kapcsolatért MINDIG a szülő a felelős. A szülő alakitja a kapcsolatot, ő irányitja , a gyerek csak igazodik.Ha szereted (és ezt ki is mutatod)és egyenrangúként kezeled, akkor nagyon valószinű,hogy viszonozza ,és igy jó kapcsolatod lesz a gyerekeddel, hosszú távon is.

Én is a gyerek vagyok, 31 éves, 1-3 hetente látogatom a szüleimet, telefonon akkor beszélünk, ha konkrét mondanivalónk van.

Nekem is van egy másfél éves kisfiam. Bízom magamban annyira, hogy azért biztos nem fog "rám sem nézni", mert olyan förtelmes anya voltam. De nem is várom azt, hogy felnőttként majd heti rendszerességgel legyen velem. Ha külföldre költözik, és csak évente egyszer látom, hát nem baj. Önálló embert nevelek. Álljon a lábára, alakítsa az életét, legyen boldog, büszke leszek rá.

Véleményem szerint a gyér kapcsolattartásnál ezerszer rosszabb az, mikor a leválás nem történik meg (akár a szülő nem hagyja, akár a gyerek képtelen rá), és a gyerek az egész életét az anyja szoknyája mellett tölti. Na, ezt nem kívánnám a gyerekemnek soha.