Felnőttként van olyan rossz tulajdonságotok/szokásotok, ami a szüleitek miatt alakult ki? Tudtok rajta változtatni? Haragszotok miatta rájuk?

Azt se tudod, mi a figyelemhiány.

Azért hogy milyen tulajdonságokkal indultam neki a felnőtt életnek még hibáztathatom őket (sok időt megspóroltam volna ha jobban nevelnek), de utána felnőttként már az én felelősségem hogy mit csinálok ezekkel a tulajdonságokkal.

3-asnál a pont, viszont azt sem érted az 1-es miért lett lepontozva, a figyelemhiány valóban nem ezt jelenti.

*értem

A felelőség kerülése és a rideg anya-fiú kapcsolat miatt kötődési képtelenség, 40 felé se tudok megállapodni egy nő mellett, a szüleim komolytalanok, felelőtlenek, bohémek voltak,nem sokat törődtek velem/velünk,nem is rázott meg a haláluk sem, ezt a viselkedést láttam kicsi korom óta otthon gondolom ezért vagyok én is ilyen egocentrikus, van egy bátyám neki sincs családja csak egy pár éves kapcsolata.

Már nincs, mert tudatosan leneveltem magamat róla de az irigység. Mi mindig csórók voltunk, úgy lettem nevelve hogy semmire sincs pénzünk, még vágyakozni is tilos volt valami szebb, jobb minőségű dolog után. Ez önmagában nem is lett volna gáz de főleg anyám állandóan szidta a "gazdagokat" (értsd mindenkit akinek több volt mint nekünk tehát a körülöttünk lévő emberek 80%-át), folyamatosan azt kellett hallgatni hogy xy mekkora rohadék mert telik nekik autóra, nyaralásra vagy szimplán tudnak boltban ruhát venni a gyerekre és nem a piacról hoznak haza 3 számmal nagyobb cuccot hogy sokáig jó legyen míg nő a gyerek. Többek közt azért nem engedte hogy barátaim legyenek, nehogy meglássak valakin valami ruhát vagy játékot náluk mert nekünk úgysem telne és ne kívánjam meg (amúgy nem hisztiztem sosem cuccokért). Látványosan örült ha valakinek pl. tönkrement az autója vagy megbukott a gyereke vagy bármi és példálózott hogy na baxhatja a nagy pénzét ha mégis xy történt vele haha. Eleinte sajnos én is nagyon irigy voltam emiatt, dühös voltam belül amiért nekem sohasem lehet semmim, a többi gyereknek meg igen de ahogy nőttem, nálam ez lecsillapodott és felsős koromra már rájöttem hogy ez nem normális amit anyám csinál. Sajnos utána még sokáig hajlamos voltam egy darab szarnak érezni magam amikor pl. az osztálytársaim oda mentek tanulni ahova akartak, én meg oda ahol tudom finanszírozni magamat vagy hogy sok velem egykorú szórta a pénzt hülyeségre és én sokkal jobban megbecsültem volna azt a pénzt. De attól hogy másokat utálunk mert több van neki, nekünk nem lesz jobb. Az meg különösen irritál a mai napig amikor valaki panaszkodik de semmit nem tesz azért hogy jobb legyen. Csak van aki erre rájön már gyerekként, van aki meg úgy marad.