Hogy fogadtassam el anyámmal, hogy nagy valószínűséggel nem lesz unokája?

Én vagyok anyámnak az egyetlen lánya. Idén töltöm a 19-et, tudom fiatal vagyok, nem aktuális a gyerekvállalás, majd megváltozik a gondolatom, de több ok van, ami miatt nem valószínű, hogy ez be fog következni. Fontosnak tartom, hogy ennek az információnak a beadagolását elkezdjem, mert 12 éves korom óta egyre gyakrabban kerül a téma, hogy milyen cuki voltam kicsinek, és ő mennyire várja, hogy majd egyszer szüljek egy gyereket és ő nagymama lehessen, meg milyen jó lesz, hogy neki lesz minimum két unokája. (Amúgy nem akarja, hogy mostanában bekövetkezzen ez, csak mondjuk úgy kb 8 éven belül, ha tippelnem kéne a szavaiból ítélve.)

HOSSZÚ LESZ, HA VALAKINEK NINCS KEDVE ELOLVASNI VÉGÉN LERÖVIDÍTVE LEÍROM

A probléma viszont ott kezdődik, hogy én nem szeretem a kisgyerekeket, sosem szerettem őket. Ovis koromban sem jöttem ki jól velük, pedig akkor az én korosztályom volt. A kisiskolás korúakkal még úgy ahogy elvagyok. Ezt anyu is tudja, de olyanokkal jön, hogy de a saját más lesz, meg majd nő nagyobbra is a gyerek. És ha nem lesz más? Ott fogok állni a gyerekkel minimum 7-8 évig, hogy nincs meg a közös, idegesít, lehet nem is szeretem, de reménykedem, hogy megszeretem majd ha nagyobb lesz?

Ha egy kicsit is is szeretném a gyerekeket, akkor sem igazán gondolkodnék gyerekvállaláson. Szerintem nem való mindenkinek a gyerek, ráadásul elég rossz szülői mintákat láttam (ezt a szüleim, főleg anyám nem látná be, de akárhogy is nézzük ez így van), amin javítani kéne. AZ meg vagy sikerül, vagy nem. Folyamatosan attól kéne tartanom, hogy ugyan azt a rengeteg dolgot cseszem el, mint ők, vagy annyira figyelek arra, hogy ne az legyen, hogy átesek a túloldalra és azzal rontok el mindent. Nyilván anya ezt az indokot nem érti, mert szerinte ő remek szülő és apám se követett el szerinte nagy hibákat. (Maradjunk annyiban, hogy olyan jó ez a szülő-gyerek kapcsolat a szüleimmel, hogy 11 éves korom óta van olyan gondolatom, hogy egyszer megszakítom velük az összes kapcsolatot.)

Illetve van egy dolog, amit még nem mondtam ki, de szerintem sejti és amúgy teszi is a megjegyzéseket, hogy ez helytelen, abnormális, elfogadhatatlan és rossz. Én biszexuális vagyok, de a lányokat szeretem jobban. Eddigi életemben sokkal többször tetszett nekem lány, mint fiú. (Kb egyszer tetszett nekem fiú az életem során.) Szóval valószínűleg, ha nagyon komolyra fordulna valakivel, akkor az illető lány lenne. Anyám ebből jelenleg annyit tud, az alapján amit, mondtam neki, hogy én nehezen viselem az embereket a közelemben és egyáltalán nem akarok kapcsolatot a közeljövőben. Ezt nem veszi komolyan, meg olyanokkal jön, hogy megváltozik még ez, illetve olyanokat mond, hogy ez kifogás és ezzel akarom titkolni, hogy "undorító bzi" vagyok. Igazából ez félig igaz, mert amíg nem költözök külön nem akarom felvállalni, hogy jobban szeretem a lányokat. Viszont tényleg nem akarok párt (mostanában tuti nem), mert tartok tőle, hogy kifogok egy olyasmi férfit, mint apám, vagy egy anyámra hasonlító csajt. (Ezt személyiségre értem.)

Másrészt egészségügyi gondjaim is vannak, amiről anyám nem tud, mert nem volt hajlandó tudomást venni róla, és elbagatellizálta évekig. Amióta először megjött folyamatosan kimaradozott hónapokig, soha nem volt rendszeres, én akartam ezzel orvoshoz fordulni, de anyám nem vett komolyan. Elintézte annyival, hogy ez az elején ez teljesen normális. Aztán amikor ez később se változott, sőt, rosszabb lett, akkor betudta annak, hogy tuti hazudok és csak a suliból akarok lógni. Amikor egyszer elmentem emiatt orvoshoz és meglátta a hiányzást a suliból elkezdett velem veszekedni, hogy mi az, hogy nem kérdeztem meg tőle, hogy mehetek-e, lógok a suliból, átirat máshová, ahol nem lehetek kollégista, hogy majd tudjon rám figyelni, hogy ne "lógjak" többször. Én meg voltam olyan gyáva, hogy inkább hagytam az akaratát érvényesülni. És most jutottam el odáig, hogy anyám tudta és "beleegyezése" nélkül el tudok jutni az orvoshoz. Nem konkretizálok, mivel ezt már tényleg nem szeretném nagyon nagyvilág elé tárni, de az van, hogy eddig az a gyanú, hogy a későbbiekben nem tudnék teherbe esni bizonyos problémák miatt.

Az egészségügyi állapotomat nem akarom megosztani anyámmal, ha évekig elbagatellizálta, nem vett róla tudomást, akkor akkor se érdekelje, ha ez részben gátolja az ő nagy vágyát. Amikor szemüveges lettem, akkor is engem hibáztatott, hogy nem szóltam neki a sulis szemvizsgálat eredményéről, pedig de, csak lerendezett annyival hogy nem kéne annyit lesni a képernyőt és csak fél évvel később jutottunk el odáig, hogy legyen szemüvegem. Ezzel a témával kapcsolatban én ezt nem akarom megint lejátszani, hogy az én hibám, hogy nem szóltam, pedig amúgy csak ő szrta le, hogy szóltam....

HA VALAKINEK NINCS KEDVE ELOLVASNI:

Röviden annyi, szerintem alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre, igazából nem is szeretem a gyerekeket. Párt se szeretnék, legalábbis mostanában, ha pedig mégis szeretnék, akkor inkább lány párt szeretnék. Ráadásul lehet biológiailag sem lennék alkalmas a teherbeesésre, de ezt nem szeretném, hogy anyám tudja.

Egyenlőre a kapcsolatmegszakításon is gondolkodom a későbbiekben, de ha ezt nem teszem meg valamiért, akkor azt szeretném, hogy ha tényleg nem vállalok gyereket, akkor anyám ezt úgy fogadja el, mint döntés, és ne csak azért törődjön bele, mert esetlegesen nem lehet. Az, hogy a szexualitásom elfogadja-e közepesen nem érdekel, nagyon rossz így is a kapcsolat, ha ez tovább rontja tartósan, akkor bizonyára megszakítom a kapcsolatot, az csak végső löket lenne. (Egyébként szeretnék normális kapcsolatot a szüleimmel, de én szerintem tettem ennek az érdekében, többet is, mint a körülményeket nézve reális lenne, ha ők nem tesznek én nem strapálom tovább. Viszont tényleg csak végső esetben szakítanék meg mindennemű kapcsolatot, mert azért bármi áron nem tartanék fel valami rossz izét, csak hogy legyen)

Szóval hogy tudnám szépen beadagolni neki, hogy nem lesz unoka a későbbiekben?

(Ha valami csoda folytán az összes ellehetetlenítő és eltántorító tényező megváltozik, és az anyámmal való kapcsolat is normalizálódik annyira, hogy ne szakítsak meg mindennemű kapcsolatot, akkor úgyis lehet örülni, csak nem kell addig se egyre sűrűbb ábrándozásokat(elvárásokat) hallgatnom anyám unokás elképzeléseiről) 19l