Burokban nevelt gyerekből, tiniből lehet egészséges felnőtt?
Valójában magammal kapcsolatban teszem fel ezt a kérdést.
25 éves nő vagyok. Falun nevelkedtem, mozgólépcsőt először 18 évesen használtam, de nagyon ciki volt, mert majdnem leestem róla.
Elkerültem egyetemre, de egy szalámit sem tudok kikérni a pultból a boltban. Valójában me tudnám tenni de nem akarom, félek, nem akarok felnőtt nénikkel beszélgetni. Ez van bennem, ez a "felnőttek dolga" így érzem.
Körülbelül 16 éves koromtól még háziorvosnál sem jártam, mert egyrészt nem kellett, egészséges vagyok, másrészt nem is mennék el magamtól, esetleg ha levágnám az ujjamat, mivel az esztétikai probléma.
Körülbelül 11-12 éves koromig anyukám mosta a hajamat, de nem is volt ez furcsa nekem, bejött megmosta, kiment.
Nem takarítottam soha életemben, először akkor mosogattam életemben, mikor 18 évesen kollégiumba kerültem.
Semmihez sem értek.
Nem tudok ügyetintézni, félek mindentől. Persze a baráti társaságomban nagyszájú vagyok, de magamban nem.
Mivel 25 éves vagyok, sok ismerősöm megházasodott már, sokaknak gyerekük is van. Ezt nem tudom feldolgozni... ahogy gimiben sem tudtam, mikor elsős lettem, hogy mások suli után inni mennek, számomra ez elképzelhetetlen volt, meg ugye nem csak inni... dehát még gyerekek voltak. 14-15 évesek... ez az érzés teljesen földhözvert.
Szóval esküvőn még soha életemben nem voltam, nem is kívánok menni, nem tudnám ott jólérezni magam, nem tudok felnőttekkel beszélgetni.
Ez igaz azokra is akik a barátaim voltak, igen multidőben, mert amint házasodtak gyereket vállaltak, a szememben felnőttek lettek, és nem tudok és nem is akarok beszélgetni velük, mert gyerekük van, és az nem az én hatásköröm.
Nem tartom magam gonosz embernek, de a tehetetlenség amit érzek, és az a hatalmas fájdalom, mikor kiderül, hogy gyereket terveznek, az számomra feldolgozhatatlan. Tudom ez az élet rendje, nehéz elképzelni, de nem tudom feldolgozni.
Hozzáteszem, ha ismerős jön szembe az utcán anyukám még mindig oldalraszól, hogy: Köszönni! (mintha csak 14 lennék...) elég ciki... pláne hogy a közeledő ismerős hallja.
Végigcsináltam minden iskolát, lett diplomám, de nem tudok elhelyezkedni sehol, képtelen vagyok tegezni azokat, akik erre megkérnek.
A tanáraimmal sosem volt gond, ők olyan felnőttek akik tanárnéni és tanárbácsi, megtanultam és benne voltam kiskoromtól, hogy hogyan kell beszélni velük, tehát ebben komfortosan érzem magam.
Egész életemben ki voltam szolgálva, konkrétan az ágyba érzekett az étel, anya kitette nekem a ruhát, amit suliba fel kellett vennem 18 éves koromig. Nem kellett soha semmit csinálnom.
"Te csak tanulj, az a dolgod" Ebből az lett, hogy lelkileg teljesen felkészületlennek érzem magam a felnőtt létre...
Az ivós bulizós hülyét csinálok magamból korszakomat letudtam 18-19 évesen, egyetem elején. Szóval azzal nincs probléma.
Mostanában azonban, körülbelül 2 éve mióta diplomát szereztem azt hallgatom, hogy nem csinálok semmit... legalább mosogassak el, de mikor nekikezdek anya kiveszi a kezemből, hogy ehhez se értesz, inkább menj a szobádba nyomkodd a telefonod.
Minden házimunkával ez a helyzet... néha elvégzem, mikor nincs itthon senki, olyankor meg vannak elégedve.
Meg állandóan beszólogatnak hogy: "Te bolond vagy, neked szichológushoz kéne menned" (városban tanultam, tudom, hogy a pszichológus az nem a bolond embereknek való, de falun ez egy szitokszó, itt ilyenek az emberek).
A kérdésem az lenne, hogy hogyan törjek ki ezekből az érzésekből? Hogyan kezdjek saját és pláne normális életet?
Nagyon rossz érzés, hogy itthon bolondnak tartanak, szeretnék más vagy legalább másabb ember lenni.
Esetleg volt valaki a helyzetemben? Nektek milyen tapasztalataitok vannak?
(pszichológushoz nem mehetek, anyáék nem fogják kifizetni és saját keresetem nincs)
válasza: válasza:17: azért ezt nem ártott volna leírnod rögtön az elején...
Teljesen más megvilágításba teszi a helyzetet.
válasza:Én azt gondolom, hogy nincsen veled semmi komoly probléma, csak szimplán időt kell adnod magadnak és valamilyen módon meg kellene próbálnod függetlenedni a szüleidtől. Ha belerázódsz abba, hogy mindent magadnak kell megoldanod, elintézned és megtanulod, kitapasztalod mit hogyan kell, mit hogyan tudsz, mit hogyan szeretsz elintézni, kialakulnak a saját szokásaid és úgy összességében a saját életed, akkor szerintem nem fogod már így érezni. Nekem legalábbis ez a személyes tapasztalatom is.
Én is vidéken nőttem fel egy picike településen, ott éltem 18 éves koromig. Ott tényleg arról szólt az élet, hogy elmentél iskolába/dolgozni, hazamentél és otthon valamivel kitöltötted a nap hátralévő részét, másnap pedig kezdődött előröl. A veled együtt élőkön kívül találkoztál még iskolai/munkahelyi ismerősökkel, pár szomszéddal, de egyébként üresek voltak az utcák, mindenhol ugyanazokat az arcokat láttad, soha nem történt semmi stb. Valamint az én szüleim is nagyon gondoskodó szülők voltak, akik ugyan nem féltettek vagy tiltottak vagy óvtak engem mindentől vagy ilyesmi, de igenis úgy gondolkoztak, hogy nekik szülőként kötelességük engem a lehetőségeikhez mérten mindenben segíteni, támogatni. Szóval nálunk is abszolút megvoltak ezek, hogy "Te csak tanulj, most az a dolgod", nekem is sokszor odavitték a kaját, kikészítették a ruhákat, kértek időpontot nekem stb., alapvetően semmiféle házimunkába sem voltam belevonva és a mindenféle ügyeimet, elintéznivalókat is ők intézték helyettem. Valamint anyukám a házimunkák nagy részét abszolút kisajátította magának, pl. a főzés is ilyen volt, az az ő konyhája, ott senki ne csináljon semmit, csak úgy a jó ahogyan ő csinálja, más nem tudja stb. Nem voltam én lusta stb., de ebben nőttem fel és emiatt számomra ez volt a természetes. Így amikor elmentem egyetemre és ezzel együtt ugye elköltöztem, akkor az egy hatalmas sokk volt, kb. mintha egy másik univerzumba költöztem volna. Nekem nagyon furcsa volt a nagyváros, hogy mennyi ember van, mennyiféle lehetőség van, vannak külföldiek stb., illetve nyilván az is újdonság volt, hogy nekem kellett elintéznem mindent, bevásárolni, főzni, takarítani, miegymás. Abszolút látszott amúgy a szakunkon, hogy ki az, aki ebbe már beleszokott és aki hozzám hasonlóan egy olyan közegben nevelkedett, ahol nem volt jellemző, hogy pl. saját magad intézed a dolgaidat, hogy te el tudsz menni dolgozni diákmunkásként, hogy te csak úgy leugrasz a sarki közértbe, hogy te elmész bulizni, kávézóba stb., hogy külföldiekkel kommunikálsz idegen nyelven és még sorolhatnám. Először szégyelltem, cikinek tartottam magam emiatt, de aztán úgy voltam vele, hogy mindegy, ez van és szépen lassan belerázódtam, megtanultam mozogni az új környezetemben is. Nem volt egyszerű, voltak vicces pillanatok, nem minden sikerült elsőre, nem mindent tudtam rögtön stb., de miután sikerült elengednem azt, hogy nekem bárkinek meg kellene felelnem, hogy nekem valamilyennek kellene lennem, hogy mit várnak tőlem mások, hogy mások milyenek stb., ezzel nem volt semmiféle gondom. Én jártam amúgy pszichológushoz és ezek is szóba kerültek, de én úgy érzem nem az segített és nem az hozta meg a változást.
Én annyit fűznék hozzá, hogy többször be lehet adni a tb mentesség iránti kérelmet, a lejárat előtt egy hónappal már.
Ha nem sikerülne augusztusig elhelyezkedned.
A "jó lenne, ha csinálnál valamit, de ha belekezdesz, úgyis kiveszem a kezedből, mert nem úgy csinálod ahogy én szeretném" ismerős... aztán meg jön az, hogy majd azt mondják anyád nem tanított meg főzni például...ha hagyta volna, hogy úgy csináljam, ahogy tudom..talán...
Szerintem nincs Veled gond.
Annyi csak hogy nincs élettapasztalatod, mert otthon nem hagytak érvényesülni. Viszont ha egészséges kapcsolatban akarsz élni saját Magaddal apránként belevághatnál.
Nem ciki diplomásként sem elvállalni akár árufeltöltő állást is. Vagy bármi mást. Recepciós szoláriumban (ott is ki kell takarítani...) hogy legyen egy kis pénzed és ne szüleid pénzéből legyél csak...
Én pl szintén nem sok mindent csinálhattam otthon, bár körülmények mások voltak.
19 évesen albérletbe mentem, akkor tanultam meg főzni. De mindig tanulok újat.
Munka mellett tanultam, bár középfokú végzettségem van. Sok tanfolyamot elvégeztem.
A lényeg hogy legyen érdeklődési terület és indulj el az úton...
Sok sikert!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!