Ez egy jó nevelés volt a szüleimtől?

Nagyon sajnalom. Remélem megtalálod a boldogságot és valamennyire ignorálni tudod oket a jovoben.

Nem, amugy nem normalis.

Egyértelmű,hogy borzalmas szülők voltak.

De ahogy a végén is olvastam,nélkülük sokkal többre vitted.

Ébn azt mondom neked,hogy többet ne is nézz rájuk. Csak lehúznak.

Kicsit meglepett, hogy egy ilyen kérdés alatt egy ilyen élettörténetet találtam, és meg kell hagyni, hogy nagymértékű jóindulatú ártatlanság van mögötte. Hogy még felteszed a kérdést, és nem utálkozol, mintahogyan azt sokan tennék...szerintem mindenki egyetértene azzal, hogy ez a fajta ,,nevelés" egyértelműen még annak sem mondható. Remélem nem sértelek meg vele, ha azt mondom akiktől nevelésben részesültél nem voltak szülőnek valók. A legtöbb gyerek, aki ilyen életkörülmények közt cseperedik fel, ér kamasszá majd felnőtté tényleg nem képes kiszabadulni egy ilyen ,,lelki fogsából". Százszor több motiváció, élni akarás és sikervágy kell ahhoz, hogy elinduljon a maga kis útján, mint egy olyasvalakinek akinek már az elején meg volt a kezdőcsomag (pénz, támogató szülők, barátok, stb.) Olyan semmiség, hogy iskolai jegyek meg ne befolyásoljanak...nem minősítenek téged és nem skatulyáznak be téged tudatlannak, ostobának meg aztán főleg nem. Na, hát nem biztos, hogy ilyen válaszra számítottál, de azért gondoltam megírom.

Csak előre!!:)

Ezt nem hívnám nevelésnek. Borzasztó, amit veled csináltak.

Nagyon súlyos sebeket és tartós önértékelési problémákat okoz az ilyen háttér - de szuper, hogy megvan benned az erő és igyekszel túllépni rajta.

Sajnos ha gyerekként azt tanulod meg, hogy ez a ,,szeretet", akkor egészséges párkapcsolatot kialakítani is nagyon nehéz később és könnyen belecsúszhatsz érzelmi bántalmazó kapcsolatba. :/

Hasonló volt nekem is. De alkoholista szülők és verés is volt bőven. Mármost anyukám fiút szeretett volna. Olyanformán is nevelt. Egész rövidre nyìrta a hajamat, 6 évesen még úgy járatott, hogy félmeztelenül, egy szál rövidgatyában. Minden nőiességet kiirtott belőlem. Máig az van: szoknyát meg női ruhát fel nem vennék, kizárt, hogy sminkeljek, zavarban lennék tőle és még csak hajat sem festettem soha. Modorom, stílusom egész férfias. Azonban mégis teljesen heteró vagyok és csak férfiak érdekelnek.

Kicsi koromban nagymamám mesélte, hogy ő ismert egy kisfiút, nyár volt, meztelenül futkározott odakint. Kiszabadult a hízódisznó és leharapta a kisfiú kukiját. Ez bennem maradt. És fürdésnél láttam, hogy a ködökömtől lefelé van egy fehér csìk .Akkor még nyilván nem tudtam, hogy az mindenkinek van. Nos és néztem a Deltát, amiben műtétekről esett szó. Hogy mi mindent meg tudnak csinálni. Ezt fejben összeraktam és az jött ki számomra, hogy biztos én voltam az a kisfiú és aztán elvittek és lánnyá műtöttek. Nem olyasvalaki szüleim voltak, akivel megbeszélhettem ezt volna. De lényege, hogy tini koromig emiatt-is-stresszben éltem, mi vagyok én valójában? Hiszen anyám fiúruhát, cipőt vett mindig nekem.

sajnalom hogy ezen kellett keresztulmenned gyerekkent, de az irasodbol az jon le, hogy ennek ellenere egy normalis, joindulatu felnott valt beloled, aki kepes kezbe venni az eletet, tovabbtanulsz, dolgozol, igy tovabb !

az hogy meleg vagy e vagy sem, nem valtoztat semmin (az se biztos, hogy a babazasok miatt alakult ki), remelem talalsz olyan embert, aki boldogga tud tenni. sok sikett az eletben, es ne hidd el azt amit a szuleid mondtak mondanak rolad.