Nem szeretem az anyámat anyának hívni. Veletek is volt ilyen?

Igen de mikor nincsenek rossz dolgok akkor igazából minden normális. Mármint oké 9 10 körül ér haza anyám, apam minden szaron ki tud akadni és folyton ordít, hogy ne idegesítsük fel miközben önmagát hergeli, de amúgy okes. A közeli barátok vannak néha kiakadva anyamra, ahogy viselkedik velünk de nem vészes. Persze senki nem látja milyen a 4 fal között. De egy idegen ember azt látja, hogy megvan mindenünk. 2 autó 2 lakás kutya macska stb. Az a baj hogy az anyám is ebben méri az értéket. Nem minőségi időt tölt velünk hanem vesz egy farmert pl és elvárja, hogy hálálkodjak, ami persze érthető hiszen ő tart el minket. De ha elszakítom vagy kinyújtom, vagy nem tom, olyankor elborul az agya. Olyankor hord el mindennek. Amit leírtam sztorit akkor pl. Kirataritotta a szobám mikor én a nagymamámnál voltam segíteni. Sokszor megyek le mert egyedül él és nem mindent tud már megcsinálni. Szóval arra jöttem haza hogy az egész szoba át van rendezve. A fiókok, az asztalon a kis díszek is. Minden. Erre este 9 kor elkezdtem mindent visszatenni a helyére. A tankönyveket sem találtam, azt se értettem hova tette. A szekrény tetején voltak egy dobozban. És akkor elkezdett üvöltözni hogy mit képzelek magamról, hogy tönkreteszem a munkáját. Azután történt, az. szóval.. Jah.

Este próbált velem beszélni. Leült az ágyamra és mondta: hogy tudja,hogy nem jó anya. Bocsánatot kért. (Mikor ezt megteszi mindig furcsa érzés érzés bennem. Mintha nekem kéne szégyellnem magam, amiért ő bocsánatot kér. Nem tudom miért. Legyen ez pl. egy apró tény, amiben tévedett.)

Én eközben elbújtam a takaróm alá és némán zokogtam. Alig kaptam levegőt. Nem akartam, hogy lássa remeg a vállam. Akkor ott megtört bennem valami. Tudtam, hogy sose voltunk normális család. De utána valahogy az a minimális bizalom is eltűnt. Persze megjátszom magam. Senki nem vesz észre belőle semmit. Ahogy eddig sem.