Apám beszólogat nekem, akkor már beszélni sem tudok normálisan, csak hebegek?

Teljesen összekavarodik a nyelvem, amikor megpróbálom elmagyarázni apámnak, hogy miért nem örülök annak, amiket mond nekem. Arra utal, hogy nem vagyok nőies, néha mondja hogy egyszer úgy örülne neki ha látna a szalagavatón, végre egyszer nőiesnek, de ugye az valószínűleg el fog maradni. Úgy érzem még csak most alakul ki a személyiségemnek bizonyos része, és igyekszem felnőni is, érettnek lenni, ezért igyekszem jól és higgadtan kezelni a helyzeteket amikor ilyeneket mond. Ma például azt említettem neki, hogy milyen érdekes, hogy manapság egyre több fiúnál/férfinál látom, hogy azok a lányok jönnek be nekik, akiken van pár plusz kiló, vagy esetleg akár molettek is (nem mondom hogy így van, nekem ez csak a mostani időkben tűnt fel de most ettől eltekinthetünk, csak fun factnak mondtam). Erre az volt a válasz, hogy ezzel akarom-e mondani, hogy ezért nincs pasim (sportos alkatú vagyok). Nem értettem, hogy hogy jön ez ide, csak mondani akartam valami érdekességet a társadalmi dolgokkal kapcsolatban. Csak azt akarta mondani, hogy rajtam nincsenek fölös kilók, és egyébként ezzel semmi gond nincs, de próbáltam elmagyarázni, hogy jobban esne, ha ezt egy kicsit más köntösbe csomagolná, mert ez így most olyan volt, mintha a lényeg az lett volna hogy nincs pasim. Amikor próbáltam ezt elmagyarázni egyszerűen csak össze vissza beszéltem, ragozni sem tudtam normálisan, már majdnem dadogásnak nevezném, annyira igyekeztem helyén kezelni a helyzetet és nem hülye tiniként viselkedni.. pedig nem éreztem egyébként annyira idegesnek magam..

Valami tanács, vélemény..?