Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért kell beszólogatni,...

Miért kell beszólogatni, amiért itt aludt? Egy anya ilyenkor nem segíti a gyerekét?

Figyelt kérdés

Ugye most volt Szilveszter, meg minden és itt aludt egy srác... Kicsit bonyolult a történet, mert én 4 éve kb. bele vagyok zúgva, de csak plátói volt az egész.

Aztán most úgy alakult, hogy éjfélkor pont kettesben voltunk és megcsókolt. Utána együtt lógtunk, buliztunk, majd olyan 5-6 körül egy taxival indultunk haza és behívtam. Nem volt semmi, csak aludtunk, meg írtam üzenetet is anyának, hogyha reggel lemennénk, ne kapjon szívbajt. Meg ismeri is a srácot jól, szóval akkora gond nem lett volna.

Felkeltünk, lementünk a földszintre, hogy kiengedjem, erre már ott volt anya, de nem mondott semmit, kedves volt, azt hittem, megúsztam (most volt itt először srác).

Erre mikor jöttem vissza, elkezdte mondani, hogy ebből tuti botrány lesz, jobb, ha előre felkészülök, meg nehogy azt gondoljam, hogyha ez kiderül, akkor majd napokig nem megyek az iskolába, mert az emberek rólam fognak beszélni. Jó, feljöttem a szobámba, hogy befejezze. Utána lejött apa, hozott nekem kaját, meg dumáltunk, odajött anya, hogy meséljem csak el apának, hogy mibe keveredtem, meg hogy nem pletykálkodnom kéne, hanem rendezni az életemet. Aztán most hallottam, hogy elmesélte mamáéknak... De úgy nehezen lesz ez az egész titok, ha ő mesélgeti mindenkinek...


Jó, oké, hülyeség volt ez, de szerintem mindenki követett már el kisebb-nagyobb hibákat az életben, nem kell ezt így felfújni.

Csak közben rosszul esik, hogy így viselkedik és nem az van, hogy megkérdezné, hogy vagyok, vagy valami...

Ezt mondjam neki szerintetek?

17/L


2016. jan. 1. 17:54
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
76%
Nem értem hol itt a probléma! Gondolom édesanyádat is a szentlélek áldotta meg szűzies életében...
2016. jan. 1. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
95%
Nem is történt semmi a leírásod alapján. Erősen vallásos iskolába jársz, hogy nem mész ha kiderül, hogy -te jó ég!- ott mert aludni egy FIÚ!
2016. jan. 1. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
82%
Hát a te anyád sem komplett. Mégis mi féle botrány lenne? :D Úristen.
2016. jan. 1. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
48%

Én alapjáratban laza szülő vagyok és nem mondtam nemet a 17-18 éves lányaimnak amikor elém álltak azzal a kéréssel, hogy a barátjuk itt aludhat-e.

De még én is megsértődtem volna, ha reggel várna a konyhában egy sms a lányomtól aki a szomszéd szobában alszik, hogy a srác ott alszik. Nem állt elém, nem kérdezte meg, hogy megengedem csak egy sms, hogy itt alszik és kész.

Na ez a fajta viselkedés az amit egy normális szülő sem fogadja el. Ha te képtelen vagy felfogni a különbséget akkor ne is várd, hogy felnőttként, megértéssel viselkedjenek veled.

Én már a konyhában kiosztottalak volna a srác előtt, hogy szégyelld is magad rendesen.

2016. jan. 1. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
61%
Én csak akkor akadnék ki, ha nem ismerném a srácot, mert hallottam már olyat, hogy a szülőkkel lakó srác hazavitte a két napja ismert barátnőjét, aki hajnalban kirámolta a lakást és meglépett...
2016. jan. 1. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
30%

Szia!

Tényleg nem volt semmi? Másrészt, anyukád ismeri a plátói érzéseidet? És a fiú?

Kis faluban laktok, ahol minden ennyire kitudódik?

Anyukád szemmel láthatóan fel akarja fújni, és valsz nem osztja a nézeteidet ("mindenki követett már el hibákat").

Teljesen mindegy, hogy igaza van-e vagy sem, szerintem ezzel a - kérlek, ne vedd rossz néven - langyos, rózsazín felhőbe bújtatott nézőpontoddal nem vagy ütőképes.

Beszélj velük, hogy mi miatt aggódnak annyira és oszlasd el az aggodalmaikat.

2016. jan. 1. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
74%

Én sem örülnék ha a Lányom az engedélyem nélkül bárkit áthívna,de ha jól értelmezem nem ezen akadt fent.

Azt hiszi, lefeküdtetek? A csókról tud?

Én elmagyaráznám Neki, hogy 1, nem volt szex, 2, senki nem fog emiatt Rólad beszélni 3, kérd meg, hogy legyen diszkrét

2016. jan. 1. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
86%

Azért azt megtehetted volna, hogy este amikor hazaindultatok, felhívod anyudat, és megkérdezed. Biztos nem lett volna kifogása, de legalább tud róla időben.

Gondolj bele, ha mondjuk éppen anyaszült meztelenül sétál ki anyud a fürdőszobába, és te akkor toppansz be a barátoddal. Elég gáz lett volna..

2016. jan. 1. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 A kérdező kommentje:

Nem falu, Budapest.

Miért sétálgatna anya hajnalban meztelenül otthon, amikor akkor még mindig alszik, főleg buli után? :D

Ebből tényleg botrány lenne, ha kiderülne, mert a fiú kicsit foglalt, de ha nem mondja mindenkinek, akkor senki nem fog tudni erről.

2016. jan. 1. 18:12
 10/24 anonim ***** válasza:
64%

Na ácsi. Történt valami köztetek? Ha jól értem, nem csak alvás volt, és a fiúnak van valakije közben.


Ha ez a szitu, akkor ne csodálkozz, hogy anyád nem simogatja meg a buksidat, hogy 17 évesen sikeresen szeretői státuszra tettél szert a szüleid otthonában. Úgyhogy ne te érezd magad áldozatnak, viseld el a tetteid lehetséges következményeit.

2016. jan. 1. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!