Miért kell beszólogatni, amiért itt aludt? Egy anya ilyenkor nem segíti a gyerekét?
Ugye most volt Szilveszter, meg minden és itt aludt egy srác... Kicsit bonyolult a történet, mert én 4 éve kb. bele vagyok zúgva, de csak plátói volt az egész.
Aztán most úgy alakult, hogy éjfélkor pont kettesben voltunk és megcsókolt. Utána együtt lógtunk, buliztunk, majd olyan 5-6 körül egy taxival indultunk haza és behívtam. Nem volt semmi, csak aludtunk, meg írtam üzenetet is anyának, hogyha reggel lemennénk, ne kapjon szívbajt. Meg ismeri is a srácot jól, szóval akkora gond nem lett volna.
Felkeltünk, lementünk a földszintre, hogy kiengedjem, erre már ott volt anya, de nem mondott semmit, kedves volt, azt hittem, megúsztam (most volt itt először srác).
Erre mikor jöttem vissza, elkezdte mondani, hogy ebből tuti botrány lesz, jobb, ha előre felkészülök, meg nehogy azt gondoljam, hogyha ez kiderül, akkor majd napokig nem megyek az iskolába, mert az emberek rólam fognak beszélni. Jó, feljöttem a szobámba, hogy befejezze. Utána lejött apa, hozott nekem kaját, meg dumáltunk, odajött anya, hogy meséljem csak el apának, hogy mibe keveredtem, meg hogy nem pletykálkodnom kéne, hanem rendezni az életemet. Aztán most hallottam, hogy elmesélte mamáéknak... De úgy nehezen lesz ez az egész titok, ha ő mesélgeti mindenkinek...
Jó, oké, hülyeség volt ez, de szerintem mindenki követett már el kisebb-nagyobb hibákat az életben, nem kell ezt így felfújni.
Csak közben rosszul esik, hogy így viselkedik és nem az van, hogy megkérdezné, hogy vagyok, vagy valami...
Ezt mondjam neki szerintetek?
17/L















A szüleid idióták. Sőt, én meg is tetézném az egészet azzal, hogy vele dugtam életemben a legjobbat :)
24/N





17 évesen nehogy már neked álljon feljebb, haragudnék anyukád helyében, mert hazudtál.
Én is voltam 17, hasonló szituban (csak épp nem egy foglalt vagyok, de megdugnám - csávóval), de felhívtam apát - éjjel 3 körül -, és MEGKÉRDEZTEM, HOGY JÖHET-E.
Megengedte, de ha kvázi titokban jön velem a srác, abból balhé lett volna.
Alap, és megtisztelem azzal a velem együtt élőket (pláne, ha szüleim), hogy TUDJÁK, hogy felviszek valakit és nem reggel sunnyogok be egy sms-t.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!