Más is van ebben a helyzetben?

Otthonlakom, mert munkanélküli vagyok.

Nagyon szerencsétlen, minden olyan nehézkesen megy, de kreatív vagyok minden téren. Sokat olvasom, művelődök. Humanistának tartom magam.

Szóval munkanélküli vagyok, a kovid is betett a munkakeresésnek, állásinterjúkon is csak megaláztak lenéztek. Szeretnék dolgozni, gyárban is ellenék, de attól tartok hoyg ott is kinéznének hogy úgy mondjam. Az 55 éves anyukám fejemhez vágja állandóan bezzeg az ő korában... én meg mondom neki, hoyg azóta teljesen megváltozott a világ. Manapság nehéz elkezdeni az életet, ha szegyén családba születik az ember. Régen nyitott volt sokat beszélgettünk, de mostanában sokat veszekszünk, magam is érzékelem hoyg teher vagyok már így 25 évesen. Lelkileg kifáradtam, kiégtem a nők, a munkakeresés terén. Egyre sötétebben látom a jövőm de küzdeni alig van erőm. Felkelni minden nap rémálom, tényleg nehezemre esik.

Viszont szeretek filozofálni, elgondolkodni a világ dolgairól. A legegyszerűbb munkát is azért vállalnám el hoyg mimnél jobban kivonjam magam ebből az egész életnek nevezett rabszolgatartásból. Ki tudjam fizeti a számlákat, a tbt. Meglátásom szerint úgyis erre lett ítélve a magyar társadalom szegényebb része. (rabszolga-törvény)

Más is jár hasonló cipőben? Vagy volt iylen élethelyzetben?