Más is van ebben a helyzetben?
Otthonlakom, mert munkanélküli vagyok.
Nagyon szerencsétlen, minden olyan nehézkesen megy, de kreatív vagyok minden téren. Sokat olvasom, művelődök. Humanistának tartom magam.
Szóval munkanélküli vagyok, a kovid is betett a munkakeresésnek, állásinterjúkon is csak megaláztak lenéztek. Szeretnék dolgozni, gyárban is ellenék, de attól tartok hoyg ott is kinéznének hogy úgy mondjam. Az 55 éves anyukám fejemhez vágja állandóan bezzeg az ő korában... én meg mondom neki, hoyg azóta teljesen megváltozott a világ. Manapság nehéz elkezdeni az életet, ha szegyén családba születik az ember. Régen nyitott volt sokat beszélgettünk, de mostanában sokat veszekszünk, magam is érzékelem hoyg teher vagyok már így 25 évesen. Lelkileg kifáradtam, kiégtem a nők, a munkakeresés terén. Egyre sötétebben látom a jövőm de küzdeni alig van erőm. Felkelni minden nap rémálom, tényleg nehezemre esik.
Viszont szeretek filozofálni, elgondolkodni a világ dolgairól. A legegyszerűbb munkát is azért vállalnám el hoyg mimnél jobban kivonjam magam ebből az egész életnek nevezett rabszolgatartásból. Ki tudjam fizeti a számlákat, a tbt. Meglátásom szerint úgyis erre lett ítélve a magyar társadalom szegényebb része. (rabszolga-törvény)
Más is jár hasonló cipőben? Vagy volt iylen élethelyzetben?
Azert ennel jobb a helyzet. Ha így állsz hozzá hogy úgyse tudsz változtatni nem is fogsz tudni, akkor csak ugyanabban a sz.ban dagonyázol. Egyből nem lesz álommelód sem bocsi..
Diakmunkan ugyan ki nezett ki? Oda nem a leggazdagabb reteg jar hobbybol dolgozgatni, szóval nem ertem. Nalunk max a gyarban a nenik neztek csúnyán mert szegenyeknel jobb orabert kaptunk valamivel ( ami szinten nem volt sok) de ennyi.
Szerintem kisse depressziós vagy.
Nem kell ennyire beskatulyázni magad,masnak sem könnyű, hidd el csak nem látod.
Kedves 10-es!
Nem akarásnak nyögés a vége.
Ha holnap valamiért meghalnának a kérdező szülei, ő is meghalna?
Az első adandó munkát meg kell ragadni. Majd mellette keres jobbat. Én 3 éve 47 évesen váltottam munkahelyet. A húgom tavaly 48 évesen a Covid közepette jött oda dolgozni.
Kifogást lehet találni.
De az nem kifogás, hogy szerintem rosszul fognak rám tekinteni...
Nagyon könnyű azt hinni, hogy másnak egyszerűbb az élete, mindent készen kapott. Nekem mára viszonylag jó és egész jól fizető munkám van, de volt olyan időszak, hogy mosogattam, takarítottam. Akkor az kellett, hogy legyen pénzem. Mert muszáj volt, és meg akartam élni. Nem kerestem a kifogásokat, hogy hogy fognak rám nézni... Meg hogy úgyse válaszolnak, meg úgyse vesznek föl. Hány meg hány helyre jelentkeztem, ahonnan vissza se írtak? Hány interjún voltam, ami rosszul sikerült? És sokszor volt dolgom gonosz, mérgező kollégákkal.
A mostani munkám se a nyugalom szigete. Minden nap megküzdök a munkával. Mert fizetnem kell a kölcsönt és meg kell élnem/élnünk. Közben keresem a lehetőségeket, hogy hogy lehetne még jobb.
Mindenki küzd, ezt kéne belátni. Egy illúzió, hogy másnak könnyebb.
Kicsit kiegészítve egy mondatát a #7-nek
"Szoktasd magad a munkához"
Nem csak a munkához, hanem a rendszerhez. Hogy felkelsz, teszel-veszel, aztán dolgozol valamit, és utána pihensz. Szükség van egy ilyen rendszerre az embernek, s akkor jobb lesz a közérzeted, hozzáállásod a dolgokhoz, stb.
Szeretnél dolgozni... a lófenét szeretnél, különben dolgoznál.
Bár én kibxtalak volna már, mert lényegében eltartatod magad, és semmi motivációd, hogy akkor okj-t csinálnál vagy bármit.
Én ugyan ebben a helyzetben vagyok sajnos.
Tényleg nagyon nehéz főleg, amikor egy csomó helyre elküldöm a jelentkezésem és nem kapok semmi választ.
23/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!