Miért vannak bennem ilyen számomra is elítélendő érzések?

Kiváncsi vagyok véleményetekre mennyire bennem van a hiba. Páromnak három gyereke van, már négy éve özvegy volt amikor megismerkedtünk.

Sosem laktam velük, most meg már nem is opció, a legkisebb is egyetemista és párkapcsolatban él távol az apjától.

Amíg párommal nem éltünk együtt semmi gond nem volt. Bár nagyon ritkán találkoztunk, úgy tűnt gyerekei elfogadnak. Nekem sem volt bajom velük semmi. Ezzel szemben mióta összeköltöztünk lassacskán romlik a kapcsolatunk, szerintem a gyerekek miatt is. Illetve én miattam, egyre inkább rossz hogy páromnak vannak. Gondolom rossz ember vagyok amiért ezt mondtam. Zavar hogy nekik mindig a legjobbat akarja, zavar hogy egy kérésükre szalad segíteni, zavar hogy hozzájuk igazít minden ünnepet. Ilyesmik. Az is zavar ha valamit másképp szeretnék, és az a gyerekeivel kicsit is kapcsolatos akkor nem enged. Egyáltalán. Ilyenkor kevésbé szeretettnek érzem magam, haragszom páromra amiért ilyen. Kérdésem az lenne, normálisak-e bennem ezek az érzések. Nem akarok ilyen lenni, ennek ellenére egyre rosszabb, egyre inkább rosszul érzem magam kapcsolatunkban. Tudom hogy nem kellene ezt éreznem, de tehetetlen vagyok az érzéseimmel. Nyilván ő mindig apa marad, ez így viszont rossz nekem. Mit tanácsoltok szakítsak inkább,annak ellenére hogy szeretem őt?