Hány éves korotokig jártatok a szüleitekkel nyaralni?
Amióta az eszemet tudom minden évben 1-2x megyek a szüleimmel nyaralni, aztán valahogy 13-15 éves korom környékén jött el az, hogy már kissé elegem lett ezekből a közös nyaralásokból. Félreértés ne essék, nem azért, mert cikinek tartottam a dolgot vagy valami hasonló, egész egyszerűen a szüleim mindig is azok a tipikus "egész nap csak a légkondi alatt vagy a parton alszok, aztán napközben elmegyek étterembe" típusú nyaralók voltak, én pedig ahogy elkezdtem kamaszodni folyamatosan megszerettem volna nézni az műemlékeket, népszerűbb helyeket stb. ott ahol éppen nyaraltunk. Mivel a szüleim erre nem voltak vevők, ezért én ki sem mozdultam soha a hotelszobámból és egész nap csak olvastam vagy filmeket néztem. Konkrétan csak akkor jöttem ki amikor elmentünk ebédelni meg vacsorázni, ezt pedig hatalmas pénzkidobásnak éreztem, merthogy unatkozni otthon is tudtam volna.
Aztán úgy alakult, hogy 16 éves koromban született egy öcsém, aki hihetetlenül megszeretett és igényelte a társaságom, így újra elkezdtem én is örömöm lelni a közös nyaralásokban, és ha tehetem azóta is csatlakozom a családhoz.
Kb. 12-13 eves lehettem amikor voltam veluk utoljara. Nagyon szeretem oket, itthon is sok idot toltok veluk. Ugy gondolom jar nekik is az ido , hogy kettesben legyenek egy kicsit,miutan felneveltek ket gyermeket :)
23/L
22 éves vagyok, tavaly is voltam velük, idén is szeretnék (már ha lehet majd menni ugye), nálunk ez természetes szerencsére. Tizenévesen is voltam, nem éreztem soha gáznak. Mentem én is külön utána, volt amikor ők is voltak nélkülem, mert dolgoztam és nem tudtam eljönni szabira.
Nem érzem magam élősködőnek. Még tanulok, így részben ők tartanak el, igen, de én is dolgozom mellette.
Olyan 17 éves lehettem, amikor a szokásos horvát nyaralásokra már nem mentem és otthon maradtam állatot etetni, meg virágot locsolni.
Tavaly előtt volt az utolsó nyaralásunk,akkor voltam 25,5 éves. Azért mentem akkor, mert Törökországba miért ne mennék-ez volt Horvátország helyett-, vendéglátás terén jó tapasztalataim voltak velük mindig is. A nyaralás fosul sült el, mert apám napi szinten bebaxott az all inclusive-on, egyik nap lehajtott 8 pohár rakit és 8 pohár sört. Volt ott még vagy 40 fok, ami nem csak egy közel 60 éves, láncdohányost vág taccsra, hanem egy sportos 19 éves srácot is. Aznap estére a világáról nem tudott, azt se tudta, hol volt. Fú, égő volt...
még most is nyaralunk együtt, elmúltam 50. :-)
A gyerekeimmel is nyaraltam már, ők 30+
A mi családunkban ez nem probléma, jól érezzük magunkat együtt, nyaralunk együtt is, meg külön is, mikor hogy.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!