Hány éves korig számít még "normálisnak" ha valaki a szüleivel él még? (Vagy ez nem ilyen egyszerű?)

".Az a baj, hogy manapság alig van normális , humánus, értelmes szülő, akivel ezt meg lehetne oldani."

Ez így igaz.

Utána meg ezek a szülők csodálkoznak 20-30 év múlva, hogy jééé, a 150 km, ameddig a gyereke ment, az bizony akkor is 150 km, amikor ő már vén szar, és segítség kellene neki. (Tapasztalat anyám részéről.)

"Csak egy lakhatási lehetőségről van szó, ha van elég hely a tetves házadban.És ha szereted a kölyködet annyira, hogy ne akard mielőbb kitúrni onnan, mert az a qrva ház a tIÉD, csakis a TIÉD."

Ez tényleg így van. Én is úgy vagyok, hogy a lányom előtt mindig nyitva az ajtó. Igaz, külön él már (neki volt igénye az önállósodás egyetem után), de ha bármi homokszem kerülne a gépezetbe, a szobája mindig itt áll érintetlenül. (És ezt el is mondtam neki, amúgy tudja, és nem témázunk rajta, de tudja, ez a lényeg).

Nekem anno 140 négyzetméteres szülői házban nem volt hely, (anyám konkrétan nem győzött kiutálni). Az érdekes, hogy végig velem volt a baja, pedig jó lány voltam (dolgoztam, munka mellett levelező főiskola, pasit nem vittem haza, nem járkáltam haza éjjel, segítettem a háztartásban, normális, alkalmazkodó életet éltem, de engem ki kellett utálni). Most csodálkozik, hogy 2 évben egyszer látogatom (és azt is megmondtam, mert nem szeretek játszmázni és kitalálóst játszani, hogy a lányom szobája tabu, őneki - anyámnak - akárhogy alakul az öreg kor, az egészség, meg kell oldania, ha kell, a lakást inkább nem örököljük meg, annak fejében egyezkedjen valakivel.)

Bocs, hosszú voltam, a lényeg, hogy BÁRMEDDIG, amíg a gyerek szeretne.