Akik mindennel (pl. lakással) szeretnék ellátni a gyereküket, amint kilépnek a felnőtt életükbe, nem félnek attól, hogy a gyermekük motiválatlan, netalán életképtelen lesz?

Nem félnek a szülők, hogy ha jön egy nehéz helyzet a gyerekük életében, nem tudnak vele megbirkózni, mert eddigi életükben mindent készen kaptak és a jó jegyeken kívül semmiért nem kellett megdolgozniuk? Vagy hogy így nem becsülik meg semminek sem az értékét, ezáltal azt hiszik, nekik minden alanyi jogon jár?

Én is szeretnék minden gyerekemnek legalább egy önerőre elegendő összeget odaadni, hogy ne keljen nekik hosszú éveken át albérletezni, mint nekem, de felmerült bennem ez a kérdés, hogy így talán elkényeztetem őket, és jobban járnak, ha inkább egyedül próbálnak valamit felépíteni, aztán majd később segítem csak őket a szüleim örökségéből.

Tudom, van a másik véglet is, akik egész gyerekkorukban nélkülöztek, ezáltal felnőtt korukban pont ezért herdálják el a pénzt, mert soha nem volt semmijük, aztán ugyanúgy kiégettek és motiválatlanok lesznek, mert ők meg úgy érzik, sosem jutnak egyről a kettőre; de én most inkább azokra vagyok kíváncsi, akik nagy adag szülői segítséggel indulnak az életben.