Miért félek elkérezni bárhova is anyumtól?

Egyszerűen rettegek elkérezni, a barátnőimhez, vagy akár egy is házibuliba is (barátok, nincs pia vagy ilyesmi). Mindig mikor oda állok, nagy nehezen kinyögöm mit szeretnék és minden alkalommal el kezd kérdezősködni, és látom neki hogy nem tetszik soha semmi, aztán letudja egy "meglássukkal". Aztán még a program előtt kétszer meg kell kérdeznem hogy akkor mehetek e vagy sem, mert nem ad egy konkrét választ és hagyja hogy stresszeljem magam rajta. Nagyon szigorú, mániákus takarító, meg ha megkér valamire hogy segítsek neki, megcsinálom és nem jó. Sosem jó bármit csinálok. Bele van kötve a kinézetmbe, piszkál hogy duci vagyok és mért nem megyek el vele futni. Amire amúgy lenne is kedvem, csak amint említi egyből elveszi a motivációm és ha neki is fogok edzeni oktat hogy nem így kell hanem úgy. A stílusomtól pedig konkrétan hány, és mindig szóvá teszi, milyen szép töltött galamb vagyok. Minden percben kritizál és félek vele beszélni, bármiről is. Ha nem kérdezek nem oszt meg velem semmit.

Apum és a család nagy része szintén belém van kötve a kinézetembe.

Szilveszterre is mindenki egy hónappal ezelőtt elkérezett, én voltam az egyedüli aki nem ment el a kis találkozókra, karácsonykor kérezett és akkor is azt mondták hogy meglássuk. Aztán most kedden úgy döntöttek apummal hogy felmegyünk a nyaralónkhoz ami egy órára van az otthonunktól. Én pedig otthon akartam maradni, hogy úgyis egy nap van szilveszterig és akkor már elengednek e vagy sem a barátnőmnél szilveszterezni. Engedtek, de velük kellett mennem, a nyaralóba, s majd csütörtökön haza visznek. Anyum nem kérdezett semmit a szilveszterről nem tudta hogy nem csak két barátnőmmel szeretnék szilveszterezni hanem a "bandával", 10 lány velem együtt és 3 fiú. De most hívta az egyik barátnőm anyja hogy akkor pakol-e nekem, vagy ő pakolhat, mivel én ott fogok a szilveszteres kívül aludni náluk, mivel anyuék csak kettő-három nap múlva jönnek haza.

Most meg leszidott, hogy miert nem szóltam, hogy többen leszünk s akkor pakolhatott volna, de én nem tudtam elmondani neki, hogy féltem megkérdezni, mert azt hittem nem is fog engedni.

Mindig félre ért. Ha próbálom elmagyarázni, mi a problémám egyből leint, s ossza az érveit, milyen problémák vannak velem, és konkrétan mindig engem hoz ki hibásnak. Én pedig ha beszélni kell vele nem tudom úgy kifejezni magam és ha nagy nehezen elmondom körülbelül mi bánt, akkor betudja hogy ő egy rossz anya. Pedig nem, és nagyon szeretem de félek vele beszélni, mert neki megvannak a szilárd érvei s akkor én vagyok a hülye. Félek ha lesz egyszer barátom akkor, hogy kérezek el, vagy hogy kérdezem meg hogy aludjon itt a fiú. Vagy hogy úgy eltudná e fogadni. Megint én vagyok a hibás az egész szilveszter miatt is. Legszivesebben maradnék mindig otthon, egyedül a szobámban, hogy megússzam a kérezéseket bárhova is. Másoknak miért megy ez ilyen Egyszerűen? A barátnőm kijelenti hogy megy a városba s mehet. Én pedig nem is merek elkérezni, nem hogy kijelenteni.