Egy kicsit a saját kudarcod is a gyermeked válása?
Egy közeli családi esemény miatt fogalmazódott meg bennem a kérdés.
Hogy éled meg szülőként, ha a gyermeked néhány év után elválik? Elfogadtad a döntését, áldásodat adtad a házasságukra, az oltárhoz kísérted átadtad a leendő férje/felesége kezébe a kezét, támogattad őket, stb. Aztán néhány évvel később eléd áll a fiad/lányod és összetörve közli, hogy nem sikerült.
Mit éreztél, avagy mit éreznél ilyen helyzetben? Hibáztatod magad? Saját kudarcként is megéled? Hogyan lehet ezt jól kezelni?
válasza:Eleve felesleges és hibás dolog egy életeseményt kudarcként felfogni. Az élet nem tökéletes. Van, hogy csak később derül ki a választottunkról, hogy hosszabb távon nem működik a kapcsolat. Van, hogy idő közben válik olyanná, ami már nem összeegyeztethető a párkapcsolattal.
Tudod, a kudarc mi lenne? Ha nem merne továbblépni, és még éveket, évtizedeket, vagy a teljes életét olyan mellett éli le, aki mellett szenved.
válasza:Nyilván minden családi minta hatással van a következő generációkra.
Kisgyerekként látod, hogy a szüleid hogyan bánnak egymással, a szüleikkel és egyéb rokonaikkal, a kollégákkal, idegenekkel és ezek az élmények szépen elraktározódnak, nyomot hagynak és végigkísérnek az életeden.
Mindenki meghökken azon amikor gyereke születik és egyszercsak a saját szülei szavait, intelmeit hallja vissza a saját szájából, pedig mennyire nem szerette gyerek vagy tinikorában és megfogadta, hogy na ő más lesz. Ami részben teljesülhet is, de teljesen elvonatkoztatni nem tudunk a múltunktól.
Nem vagyok vallásos, viszont azt gondolom, hogy minden nagyobb fajsúlyú életesemény feldolgozásának van egy lelki folyamata. Nagyon ritka, ha egy kapcsolat jó lelkülettel ér véget és így helytálló az "elgyászolás" kifejezés az első, talán legnehezebb időszakra. Ha látom egy szerettem (adott esetben a gyerekem) ennyire mély reakcióját, akkor nem élem meg vele valamilyen szinten? Nem kezdem el keresni, hogy én tudtam volna-e segíteni? Láttam-e jeleit ennek?
Lehet, hogy az ész jó döntést hozott és nyilván ezt normál szülő soha nem is firtatja a gyerekével kapcsolatban. A lélek azonban egy picit más úton jár.
A kezdeti szakaszban én pl. biztosan kudarcként élném meg a válásomat, akármi miatt is érne véget a házasságom és tudom, hogy a szüleim is valamilyen szinten. Nyilván később, amikor már tisztul a lelkem által kreált kép és világosodik az ész, akkor átértékeli az ember és nem kudarcként kezeli.
Nekem pl. volt olyan szakításom több éves kapcsolat végén, ahol a szüleim maximálisan mellettem álltak ugyan, sosem fejtették ki a véleményüket és nem is faggattak, ellenben meghallgattak, de fél évvel később elmondták, hogy kedvelték az ex páromat és őket is nagyon megviselte, hogy erre sorsra jutott a kapcsolatunk és az is, amit utána hónapokig láttak rajtam. Felém ezt sosem mutatták a legmélyebb időszakomban, így nem tudhattam.
No de ezek szerint csak én vagyok ilyen túlagyalós (meg a családom kompletten). :D
válasza: válasza:Én nem tudom, de nekem már az is furcsa, hogy azt írod, hogy a szüleid melletted álltak, de nem fejtették ki a véleményüket.
Hogy állhatsz úgy valaki mellett, ha nem mondod el, hogy mit gondolsz a helyzetről, amiben van a másik, SŐT, a gyereked.
Nem voltak őszinték akkor, igaz? És az baj. Hiszen, amikor problémám van, azért beszélek másoknak róla, mert várom, sőt elvárom a véleményük, tanácsuk. Aztán meggondolom, de nem a semmibe beszélek, csak úgy, hogy aztán megtartsák maguknak, hogy mit gondolnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!