A szüleim élvezik, hogy depressziós vagyok?
Kb fél éve tart az állapotom, de kiskorom óta melankolikus típus vagyok. Egyáltalán nem találom a helyem sehol. Egyre rosszabbodnak a napjaim, nem értem, minek élek, tehetségtelen is vagyok, hiába próbáltam megtalálni azt, amit szeretek, mert nem érdekel SEMMI.
Még szüleim is mondták nekem, hogy szerintük depressziós vagyok és én is sokszor panaszkodtam nekik, hogy nagyon nehéz nekem így élnem. Majdnem sikerült pszichológushoz mennem, de végül lebeszéltek róla és nincs a közelben szakember. Egyedül pedig nincs kedvem gyógyítgatnom magam. Attól is el fog a sírás, hogy még ők sem törődnek velem, pedig mindent megtettem értük, hogy büszkék legyenek rám. Ennek ellenére sokszor éreztették velem, hogy nekem nem való komoly munka, mert nem értek semmihez. Baráti közösségem sincs, egy senkinek érzem magam. Egész nap a szobámban vagyok és alig eszem. Őket ez sem érdeklik. Anyum videó-chaten elérhető, de esküszöm, hogy nem tudom megmondani utoljára, hogy mikor beszéltem vele. Nagyim megtudta, hogy majdnem minden nap sírok, de mintha meg sem hallotta volna. Nagybátyám úgyszintén.
Jogosan utálhatom őket vagy hagyjam őket vagy mi van?
18/l
válasza:"Még annyit, hogy suliban sem törődött velem az osztályfőnököm, aki suli pszichológus egyben, pedig látta, hogy mennyire félek ott lenni emberek közt és senkivel nem beszélgetek"
Nem segíthet, ha te nem kéred meg rá.
válasza: válasza:14. Nem feltétlenül nem szeretnek, csak aki nem érzi és látja úgy az életed, ahogyan te, nem tud veled azonosulni, és könnyebb semmit sem tenni.
Én mikor a legalja állapotban voltam, konkrétan folyamatosan aludtam hónapokig, és többször majdnem véget is vetettem a dolgoknak. Az volt a szöveg, hogy gyenge vagyok, meg lusta vagyok :)
Persze nem kárhoztatom őket, én teljesen bezárkóztam, hiszen úgy voltam vele, hogy senkit nem érdeklek amúgy sem.
Szerintem mindenképpen még ha az iskolapszichológushoz vagy osztályfőnökhöz fordulsz is, ne hagyd magad lebeszélni semmilyen segítségről. Próbálhatod persze a családtagjaidat is, hogy komolyan leülni velük, hogy mi a helyzet, bátornak kell lenni.
Plusz megjegyezném: mai napig sokan a mentális betegségekre azt mondják, hogy csak tinikor, meg majd kinöviii...... Aztán itt vagyok felnőttként, és még mindig vannak pillanataim, amikor el kezdek visszasüllyedni, aztán ki tudja megállok-e. Tarts ki, légy bátor.
Köszi. Ez is hasznos válasz volt.
A naplóírások után remélem, hogy jobban leszek.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!