A szüleim élvezik, hogy depressziós vagyok?

Kb fél éve tart az állapotom, de kiskorom óta melankolikus típus vagyok. Egyáltalán nem találom a helyem sehol. Egyre rosszabbodnak a napjaim, nem értem, minek élek, tehetségtelen is vagyok, hiába próbáltam megtalálni azt, amit szeretek, mert nem érdekel SEMMI.

Még szüleim is mondták nekem, hogy szerintük depressziós vagyok és én is sokszor panaszkodtam nekik, hogy nagyon nehéz nekem így élnem. Majdnem sikerült pszichológushoz mennem, de végül lebeszéltek róla és nincs a közelben szakember. Egyedül pedig nincs kedvem gyógyítgatnom magam. Attól is el fog a sírás, hogy még ők sem törődnek velem, pedig mindent megtettem értük, hogy büszkék legyenek rám. Ennek ellenére sokszor éreztették velem, hogy nekem nem való komoly munka, mert nem értek semmihez. Baráti közösségem sincs, egy senkinek érzem magam. Egész nap a szobámban vagyok és alig eszem. Őket ez sem érdeklik. Anyum videó-chaten elérhető, de esküszöm, hogy nem tudom megmondani utoljára, hogy mikor beszéltem vele. Nagyim megtudta, hogy majdnem minden nap sírok, de mintha meg sem hallotta volna. Nagybátyám úgyszintén.

Jogosan utálhatom őket vagy hagyjam őket vagy mi van?

18/l