Miért van manapság annyi mamahoteles?

Nekem is lehetnének igényeim, csakhogy az igényeimet a lehetőségeimhez kell igazítani.

Vagy a szüleimmel élek 40 éves koromig és lehet saját ingatlanom az összesporolt pénzből vagy elmegyek albétletbe és akkor játszhatom a nagy függetlent de ingatlanom sosem lesz,csak a kiadónak fizetek ki egy újat.

Lehet választani.

akkor leírom a hotelgazda szemszögéből is. a fiam (29) pár éve hazaköltözött, mert "lakásra gyűjt". (hét közben külföldön él és dolgozik, a szállása/fürdése/étkezési lehetősége messze nem ideális.., viszont nagyon jól keres. szóval csak péntek éjjeltől hétfő reggelig van itthon)

hogyne, persze, szívesen. jöjjön csak

2 évvel ezelőtt összegyűjtött annyi pénzt, hogy vehetett volna belőle egy lakást. nem, ő egy böszmenagy és méregdrága autót vett.

én viszont lassan 60 éves leszek, és a tököm kivan attól, hogy péntekenként bevásárolok-sütök-főzök neki, aztán mosogatok-mosogatok-mosogatok, és hétvégente reggel 9-kor is lábujjhegyen lépkedek, mert még alszik, és péntek éjjel kettőkor arra ébredek, hogy csukódik a garázskapu

pedig kimossa-kiteregeti-kivasalja a ruháit. kitakarít maga után. havat is lapátol télen. és normális, és tisztelettudó fiú. én is tisztelem őt azért, amiért – egy mukk nélkül – ilyen keményen dolgozik

és mégis elég

szeretném, ha végre elcuccolna.

és nem azért, mert nem szeretem őt. hanem mert ez a szerep, amit 3 gyerek mellett, 24 éves korom óta játszok, nekem már teher. már elokádom magamat, ha meglátok egy fakanalat, és összerándul csütörtökönként a gyomrom, hogy közeledik a péntek, és megint ki kell találnom, hogy mi a francot főzzek neki, amit szeret is és amit be tudok neki legalább hétfő-keddre csomagolni.

szeretném eladni ezt az ingatlant, amiben most élek, mert túl nagy nekem, de annyit nem kapok érte, hogy két lakás legyen belőle, és ameddig hétvégente itthon dekkol - mert a lakásra összegyűjtött pénze egy kocsiban van -, szóval addig nem tudok tovább lépni.

nyilván kidobni nem fogom..és nem látom a megoldást. neki ez kényelmes, de nekem már nem az..

ma 10:12

Nem ez az általános (amit a gyewreked csinál).

Akartam írni, hogy ismerőseim közül akik elköltöztek, azoknak a 2/3-a külföldre dolgozik. Nyilván többszörös fizetésért.

O jaj, nem tudtam az összes kommentet végigolvasni, de kérdező az nem jutott eszedbe, hogy lehet a szülők és a gyermekük szeretnek együtt élni?

Pl itt vagyunk mi. Én 25 éves vagyok, házas, és elképesztően király, szeretetteljes gyerekkorom volt. A szüleim nagyon jó szülők, tényleg, ilyen szeretnék én is lenni ha lesz gyerekünk. Én elkoltoztem 20 évesen, egy albérletbe az egyetem miatt elképesztő nehéz volt a szüleimtől ilyen távol lenni, de fenntartottam magam a fizetésemből. Aztán munkába álltam, lett egy férjem, aki imádja a szüleimet és az albérlet árak az egekbe szöktek. Ez anyukáméknak is nehéz volt, nekik sincs saját házuk nem vagyunk gazdag család. Tehát közösen kivettünk egy albérletet, és mindent felesben fizetünk. Tehát az albérlet árat, a rezsit, a tisztálkodási szereket, stbstb. Kaját mindenki magának csinál, illetve férjemmel felváltva fözünk magunknak. Ennyi, minden hónapban a közös kasszába mindenki beteszi a ráeső részét, és mindenki boldog. Jut is, marad is, szeretjük egymást, együtt járunk nyaralni is. Közös a hobbi is, a ferjem ismétlem IMÁDJA a szuleimet, a legjobb barátai. Én a több generációs csaladi házakat is szeretem, kár hogy nincsen családi házunk. 😞

És lehet nektek ez gáz, de mi egymással tervezünk. Szeretnénk külföldre költözni, gyűjtögetünk már hozzá egy ideje. Együtt, valahogy nem él a fejünkben egy külön ház, nem azért mert nem lehetne, hisz most mar van önrész és kapnank hitelt. Csak együtt jó, jó hazaérni a nyüzsgésre, jó azt látni hogy a férjem anyámmal kuncog valamin.

Szerintem a "mamahotel", mint jelenség több társadalmi okra vezethető vissza, hiba lenne egyet kiemelni. Nyilván, minden élethelyzet más, lehet, hogy valaki a beteg és idős édesanyjáról gondoskodik, lehet valaki lustaságból van otthon. De a növekvő számnak több társadalmi oka is lehet. Ez a pár jutott eszembe:

1.) Mo. lakhatási válság van. Jelenleg az ingatlanárak irreálisan magasak. Egyszerűen egy csomó tényező az egekbe emelik az árakat, miközben számtalan ingatlan üresen áll. A kormányzati támogatások a családok otthonteremtését támogatja, és semmilyen szinten nem foglalkozik az albérletpiaccal. Én úgy látom, hogy ez is csak egy szűk rétegnek jó. Egyébiránt gondoljunk bele abba, hogy egy átlag fizetéses "mamahoteles" srác, ha nem jut saját albérlethez, milyen hátrányból indul a társkeresésben? Persze, van akinek nem számít, de sokaknak igen: és ha már a párkapcsolat sem kezdődik el, hogy jut el a családalapításig?

2. Változó társadalmi mentalitás

A régi időkben a fiatal párok önállósodását támogatta a közösség. Ott volt a hozomány, a nászajándék, illetve az építkezésnél vidéken segített a teljes közösség (pl. vályogháznál). Ugye, a társadalmi szokás megváltozott, a házasság kitolódott, ezzel együtt a közösségi mentalitás is sérült. Másrészt én úgy látom (ámbár ez szubjektív), hogy azok, akik hetvenes nyolcvanas években építkeztek, többgenerációs családban gondolkoztak. Ennek egyik oka, hogy a megtakarított pénzüket a szocializmusban nem tudták hova fektetni, ezért az építkezésre költötték. Viszont ma már az önállósodásnak nagyobb értéke van, és számtalan szülő meg nem tudja pénzeszköz hiányában támogatni a csemetetét, mert az a pénz az ingatlanba van.

3. Emberi játszmák

Szerintem sok szülő nem tudja feldolgozni saját szerepének megszűntét, nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy már nincs rá szükség. Ezért érzelmi zsarolással, játszmázással stb. direkt az önállósodás ellen van. Ezeket nehéz kivédeni, ha valakinek olyan a személyisége, és mégis csak a szüleitől jön ez a mentalitás. Csábító is az olcsó lakhatás, meg hogy mosnak-főznek az adott embere, mert az önállósódásnak ára van.

4. Bizonytalan kapcsolatok

Ma már a házasságok fele (vagy több mint a fele?) válással végződik úgy, hogy még ez a legtartósabb/legbiztonságosabb kapcsolati forma. Egy párkapcsolat nagyon könnyen felbomlik, pár év után már szét is esnek a párok. Így nehéz együtt lakhatást tervezni (mert ketten könnyebb), főleg úgy, hogy ez egyben a másikat is kiszolgáltatottá tesz. Én ismerek olyat, aki szakítás után még együtt lakott az exével, és szerintem mind tudjuk, hogy ez nem a legszerencsésebb helyzet. Másrészt, egy csomó társadalmi ok miatt egy párkapcsolat kialakítása sokkal nehezebb, csak említés szintjén: pornófüggőség, a közösségi média miatt elsekélyesedő személyes kapcsolatok (gondoljatok bele abba, hogy hány olyan fiatal van, aki nehezen értelmez nonverbális jeleket), megugró elvárások és igények, bizonytalan férfikép, korábbi kapcsolatban szerzett sebek és beidegződések, vagy épp az időhiány (a lány tanul és dolgozik, vagy két egyetemre jár és nincs ideje találkozni, randizni, nem hogy kapcsolatot ápolni). Nem véletlen, hogy láthatóan több férfi beleunt a párkeresésbe, megjelentek az incellek, az egyéni frusztráció nőgyűlölővé teszi stb. (ezzel nem helyeslem, vagy mondom, hogy oké ez, csak rámutattam egy mögötte rejtőző okra). Egyedül meg nehezebb elköltözni.

Nyilván, ezek nem mentségek, vagy egyedüli okok, csak olyan jelenségek, amelyek a "mamahotel" növekvő száma mögött állhatnak.

28 f különlakó :)

Én azért maradtam otthon, az anyagi dolgokon túl, mert apám agya megbomlott.

Anyám nem tudta volna egyedül ápolni, még ketten is nagyob nehéz volt ellátni.

A diliházat bezárták.

Pszichiátriai otthonba több volt a havidíj, mint a 2 öreg nyugdíja.

Az ápolási segélyt beadtam a közösbe. (amíg el nem vették...)

Kívülről nézve mamahoteles vagyok.

(vagyis voltam, azóta egyedül élek, mert anyám elköltözött a szülői házába és én mindenben teljesen önálló vagyok, még én járok hozzá hétvégente segíteni a ház körüli/kerti munkákban)

f 37