Szülők! Ha a gyereketek lelki okokra hivatkozva akarná abbahagyni az egyetemet?

A passzív féléven is gondolkoztam már, de azt csak a probléma elodázásának érzem...

Generációfüggő vagy sem, de szerintem közel sem az a normális, amit pl. a 22-es is felvázolt. Én azt gondolom, hogy az ember nem azért jár egyetemre, hogy kimerüljön, kiégjen, megalázzák, leépüljön az élete, mindig mindent egyedül saját maga szenvedjen végig, amíg bele nem pusztul. Nekem már ebből is elegem van, hogy mindig mindent a kisujjunkból kell kiszopnunk, mert mindenhol csak a rosszindulattal találkozik az ember, mindenki paraszt módjára viselkedik veled, senki nem segít semmiben és senkit nem érdekel semmi. Én igenis vágynék a visszajelzésre, a kritikára, véleményekre, segítségre és támogatásra a tanároktól, mert szerintem ebből lehet tanulni, építkezni, fejlődni és egyáltalán haladni valamerre. Ehhez képest pedig pedig mindenkitől csak a vita, a veszekedés, az ujjal mutogatás, a rágalmazás, a fenyegetőzés és személyeskedés jön. Soha semmit nem lehet normálisan elintézni, megbeszélni vagy megoldani. Egy szájbatekert tárgyfelvétel is úgy indul, hogy minden ütközik mindennel és versenyeztek a helyekért, mert a tanárok még a kötelező órák létszámát sem hajlandóak elegendő létszámmal meghirdetni. Aztán nem arra a szakirányra vesznek fel amire jelentkezel mert az intézet vezetője kikerüli a szabályt (és nem KKI, hanem időbeli sorrend alapján osztanak be). A szakdolgozatírás is úgy működik nálunk, hogy találj ki egy témát és akkor azzal kezdj el házalni, amíg valaki el nem vállalja (és nincsenek ajánlott témák, nincsenek tájékoztatók stb.). Jönnek a beadandók (amit nyilván mindig másolsz), a zh-k és vizsgák (amiket nyilván mindig kipuskázol) és még lehetne sorolni... Elegem van belőle, hogy el kell tűrnöm azt a sok sz*t, amit a képzés alatt kapok és végig bizonygatnom kell, hogy ki vagyok és mire vagyok képes. Ha egy pozitív szót sem kapsz soha, akkor igenis felmerül benned a kérdést, hogy ezt mégis mi a bánatért csinálod. Bennem is felmerült és őszintén mondom, hogy elképzelni nem tudom miért csináltam már egyáltalán eddig is.

A szüleim pedig engem is "csak" anyagilag támogatnak, de egyébként egyáltalán nem érdekli őket, hogy mi van velem, mi történik velem, hogy érzem magam, mit tanulok, hogyan megy stb... szerintem évek óta nem is tudtam beszélgetni velük, mert sz*nak mindenre.

Most már nem tudok levelezőre menni.