Ez mennyire meríti ki a gyermekbántalmazás fogalmát és ezáltal megvonható e az apa láthatása?

Ez biztos nem gyerekbántalmazás, ettől függetlenül joggal vetődik fel, hogy a gyereknek ártalmára van ez szedett-vedett kapcsolattartás. Persze kérdés, hogy ha soha nem vinné el (mert megvonják a láthatást), az nem ártana-e a kislány lelkének.

Beszélj a gyermekvédelmi szakszolgálattal, ők biztos rutinosak ilyen ügyekben (sajnos).

2-es: arra nem lehet kötelezni az apát, hoyg látogassa a gyereket, ez uyganis csak jog részére, nem pedig kötelessége.

Ha nem látogatja vagy nem minden alkalommal, ezért nem lehet "felnyomni", mert jogilag nincs miért. (Az anyát lehetne csak felnyomni, ha nem engedi el a gyereket)

Hivatalosan ez nem ok sem a láthatás megtagadására, sem arra, hogy megvonják töle a láthatási jogot.

Sajnos ilyen esetben nem sokat lehet tenni, legfeljebb a gyereknek nem szólni elöre, ha esedékes a láthatás, ha netán mégis jön az apa, akkor pozitív a meglepetés, ha meg nem, akkor nem csalódik, mert nem várta, hogy jöjjön.

Mellesleg nem tudom, mit tesz a pszichológus, de neki kellene a gyereket felkészíteni arra, hogy az apja nem jön, és nem csak a dühöngésekkel kellene foglalkoznia.

Bocs, a 3-as vagyok, most olvastam át, és kicsit félreérthetö lehet, amit írtam

Egyáltalán nem tartom rendben lévönek az apa viselkedését, söt, igencsak elítélem, de jogilag nem tesz semmit, ami miatt számára következményei lennének.

És te mit teszel annak érdekében, hogy a gyerek ezt a helyzetet könnyebben kezelje? Meglátásom szerint te még direkt húzod is az apjával a kislányt. Legalábbis a telefonos sztoriról nekem ez jön le. Mert gondolom, nem a kislány hívja fel az apját, hanem te, és próbálod rávenni a gyerek előtt, hogy "há ugyanmá beszélj már a lányoddal". Persze az a fasz fej apja ezt nem akarja, és ki lesz a lelki sérült? Hát szegény gyerek. Abban a pár hónapban, míg nincs az apa, a kislánnyal foglalkozz, és ne azzal,hogy látod apád nem kíváncsi rád. Mondom ezt elvált anyaként. Sosem hivogattam az apjuk át, ha jön, jön, ha nem még úgyis jó. A gyerek ha valamit kérdezett, feleltem, de nem adtam alá a lovat az apjával kapcsolatban.

Pszichológushoz nem a g, érek ék kellene járnia, hanem neked, mert a gyereket próbálod felhasználói, hogy az apja minél többet legyen távol a mostani puncitól. Csakhogy ezzel többet ártassz, mint ahogy te gondolod.

Én olyan "gyerekként" válaszolok, aki anno ugyanezen keresztül ment.

Először is, az 5-ös válaszoló elég ostoba, és még prosztó is mellé, ne foglalkozz vele. Én is jártam pszichológushoz, mert egyszerűen kikészültem apám viselkedésétől. Amíg együtt voltak anyámmal, ő volt az általam jobban szeretett szülő és ő is odáig volt értem. Aztán anyám beadta a válópert és apám úgy gondolta, hogy én leszek a bosszú eszköze. Néha kedves volt, néha elmentünk ide-oda, de 10-ből 8-szor flegmázott velem, meg nem jött el és nem is szólt, hogy ne várjam. Állandóan sírtam miatta, anyukám vigasztalt és nem szidta apámat előttem, sőt, mindig azt mondta, hogy nagyon szeret, csak ő sosem tudta kimutatni az érzéseit és nem tudja jól kezelni ezeket a dolgokat. Persze, egy gyerek nem hülye, magamtól is leesett, hogy valóban nem kíváncsi rám, meg hát amikor lett új nő, láttam, hogy hogyan viselkedik vele és hogyan velem.

Olyan 13 éves koromban sikerült letisztáznom magamban, onnantól kezdve sosem sírtam már, elfogadtam, hogy ez van. Most vagyok 29 éves, apám nem hiányzik, már nincs is kapcsolat köztünk, teljesen megszakadt. Mint írtam, ő személy szerint nem hiányzik, persze egy apa jó lenne az életemben, de megértem, miért vált el tőle anyám és nem is kívánnám, hogy ilyen ember részt vegyen az életemben.

A jogi részben sajnos nem tudok tanácsot adni, de az nagyon jó, hogy jár pszichológushoz a kislányod, és kívánok minden jót neki és neked is!

Kérdezö: te semmi esetre se hazudj a lányodnak, mondd meg neki, hogy az apja mással van elfoglalva, nincs ideje a gyerekkel találkozni.

Ez elsöre nagyon rossznak tünik, meg lehet, hogy bizonyos fokig sokkolja is a gyereket, de utána tudja, hogy nem számíthat az apjára, és szép lassan leírja magában a kapcsolatot. Ezzel sokkal kevésbé sérül, mint azzal, hogy nemtudja hová tenni az apja viselkedését, nem tud rá megfelelöen reagálni és újra újabb sérüléseket szerez lelkileg.

Teljesen megértem a lányodat. Ugyanez volt az én faterom is. Aztán 11 évesen jutottam el odáig egy pár hónapos eltűnés után, hogy ha eddig ő nem volt rám kíváncsi, akkor innentől én se rá. Anyámmal üzentem neki, hogy menjen el, nem akarom többé látni.

Már lassan 40 vagyok, de nem bántam meg. Azóta egyszer keresett, úgy két éve. Gondolom, nem sok lehet neki hátra. De nem vettem fel a kapcsolatot. Jót nem tudok mondani, rosszat nem akarok. Felesleges.

Idővel a te lányod is eljut ide.