Mit gondolsz a gyermekbántalmazásról?

Nem akarom másokra kenni a dolgot, de szinte 100%, hogy apámnak köszönhető, hogy elég labilis személyiség vagyok és valszeg így is fogok megrohadni.

Kapcsolatot egyáltalán nem tudok kialakítani emberekkel, nagyon bizalmatlan ember vagyok.

Gyakran gondolok öngyilkosságra is, mellette elég gyakran iszok.

Gyengeségnek és becstelenségnek tartom..Egy magát megvédeni nem tudó, érzelmileg és fizikailag kiszolgáltatott, formálódó jellemū gyereken kitölteni a dühöt, agressziót, netán az élvezetként szolgáló kegyetlenséget tisztességtelen és gyáva(általában ilyen esetekben akkor bátor az ártó fél ha egyenlōtlenek az esélyek az ō javára) dolog.

Kihathat az egész életre ha nem ismerōdnek fel tudatosan az okozatai és a bántalmazást elszenvedett személy nem dolgozik rajtuk.A következményei változatosak lehetnek a teljesen lerombolódott önbecsülésen át a felnōttkori erōszakosságig és minta ismétlésig.

Nagyon kihat!!!!

Engem 5 éves koromtól nevel az apám (nem vérszerinti).

Mindig elnyomott, bántott.

Kicsi koromban talpraesett, nagydumás, szerepelni imádó gyerek voltam, de utána beütött a krach. Most már elnyomott, kisebbségi komplexusokkal küzdő, szociális fóbiás ember vagyok. És ez már nemigen fog változni.

Igen, kihat. Tudományosan bizonyított, hogy a bántalmazott, megfélemlített gyerekek szociális zavarokkal küszködő felnőttek lesznek. Akkor is, ha apuka azt hiszi, ő csak jót tesz vele, hogy időnként "nevelési célzattal" elnáspángolja. De nemcsak a fizikai, a lelki bántalmazás is örökre nyomokat hagy.

A kanadai Supreme Courtnak volt egy ítélete, ami azóta is precedens (mert ott van ilyen). Egy "apuka" kékre-zöldre verte a gyerekét, hogy "tisztességre tanítsa". Apuka kapott is pár év börtönt, és a bíróság leszögezte, hogy a gyerekeket nem lehet "engedelmesre verni", csak bűnözővé nevelni. A bántalmazott gyerekek többsége ugyanis el fog követni súlyos bűncselekményt élete későbbi szakaszában.

Nálunk azonban sajnos nincs ilyen. A legtermészetesebb dolog, ha egy őrjöngő "szülő" agyba-főbe veri a gyerekét, vagy ha úgy beszél vele, mint egy darab szarral, sulykolja bele, hogy értéktelen, buta. Még az iskolákban is az a "pedagógusok" fő célja, hogy minél jobban megalázzák, megfélemlítsék a gyerekeket.

Sokszor elképzelem, hogy ha lenne egy időgépem, visszamennék valamikorra a gyerekkoromba, elkapnám az apám kezét, mikor ütlegel, és úgy elverném, de úgy, hogy vinnyogva könyörögjön az életéért. Azért a sok szemétségért, amit ellenem elkövetett. Élete végéig nem fogta fel, hogy az csak másodlagos, hogy etetett, ruházott meg ilyesmik. Sőt, még tévét is nézhettem! Azért is örökké hálásnak kellett lennem, mert ezek úgynevezett "kedvezmények", ahogyan ő nevezte, amiket el fog venni, ha nem felelek meg az elvárásaimnak. Velem mindig qva kemény volt, de soha nem állt ki mellettem, mindenki mással szemben gyáva nyúl volt. Nyolc-kilenc éves voltam, mikor megtámadott egy banda, el akarták venni a biciklimet. Ezt ő az erkélyről nyugodtan végignézte, majd amikor odarohantam hozzá, a röhögő banda szeme láttára felpofozott, mondván, hogy biztos én kötöttem beléjük...

Szerinted milyen következményei vannak, hogy gyakorlatilag nem apám volt, hanem egy kiszámíthatatlan, folyton üvöltő, erőszakoskodó büntetőemberrel nőttem fel? Sosem voltak igazi apa-fiú pillanataink, nemhogy megosztottam volna vele az életem, de minél jobban igyekeztem elrejteni, mert mindenbe belekötött, mindent csak kritizált, és az "iskola" mindenek felett állt. Ha segített tanulni, az úgy nézett ki, hogy leült mellém a matekkönyvvel, és öt percen belül torka szakadtából üvöltött, pofozott, elhordott minden szarnak.

Két éve halt meg. Nem nagyon tudok kedves emléket felidézni vele kapcsolatban. Mindig olyan volt vele egy szobában lenni, mintha egy aknamezőn lépkednék. Sosem lehetett tudni, min durran el az agya. Öregkorára lenyugodott, de sosem fogta fel, hogy mit művelt.

Engem is sokszor elnyomott kisebb koromban de fiatal felnőttként is, és most, 30 felett is sokszor beszél úgy velem mint egy darab szrral, bár már kerülöm és nem kommunikálok vele.

Én is labilis lettem, nehezen kezelem az emberi kapcsolataimat, bizalmatlan vagyok és sok mindent támadásnak veszek, a párkapcsolataim is nehezek voltak néha. Valahogy ezek a dolgok kihatnak az ember viselkedésére felnőtt korban is és az a baj, hogy hiába tudod, hogy ezen és azon javítanod, dolgoznod, finomítanod kéne, hogy működjenek a kapcsolataid, nehezen megy. Mert nem tudsz kibújni a bőrödből, nem tudsz teljesen más ember lenni mint akivé váltál. Én sokszor érzem magam kevesebbnek másoknál és ez biztosan miatta van. Alapból semmibe veszi a nőket mert egy nyomorult kis faluban nevelkedett, az apja egy kocsmatöltelék volt aki szintén semmibe vette a nőket. Hiába jött a városba anno, 20 évesen, megmaradt benne ez a falu bunkója mentalitás, és ezt 70 éves koráig sem sikerült legyőznie.

A nővéremmel is ocsmányul tud beszélni meg anyámmal is. Ül, várja, hogy elébsszanak valami ennivalót és ha nem, akkor paraszt módon beszólogat, ki van akadva, jóformán kiköveteli, hogy anyám kiszolgálja. És kiszolgálja, ez a szörnyű. Úgyhogy nekem se férjem se gyerekem, nem is akarok. Biztos nem fogok egy konyhában megrohadni miközben másokat szolgálok évtizedeken át. Kizárt, hogy ezt bevállaljam. Úgyhogy ilyenek a következmények, ha az embert idióták veszik körül éveken át.

38N

6-os

Úristen, szó szerint leírtad a gyerekkoromat, nálunk pontosan ugyanezek voltak. Az üvöltés a mateklecke felett, hogy mindenért én vagyok a hibás és a hülye, hogy nem védett meg soha ellenben imádott üvölteni minden semmiségért, hogy legyek hálás amiért volt mint ennem és volt hol laknom. Én sem osztottam meg vele soha semmit mert csak beszólt, lekezelt mindenért, pedig sok mindenben többet értem el mint ő - lehet épp ez zavarja. Ha volt valamim ami neki nem, pl vettem egy motort, teljesen ki volt akadva, azt mondta nekem ilyen drága dolog nem való mert úgysem tudok vigyázni semmire, béna vagyok hozzá, stb. És egy csomó hasonló dolgot mondott ha belekezdtem valamibe és sikerem volt. Egyből lehúzott.

(7-es válaszoló voltam)

38N