Az önbizalomhiány a szülőknek is köszönhető?

Sajnos eléggé befolyásoló tényezők a szülők... Sajnos nekem mindkét szülőm olyan volt, hogy csak nekik lehetett igaza, csak az a jó, amit ők mondanak/tesznek, és ha ettől bármi is minimálisan eltér, az alapvetően csak rossz lehet. De nem csak velem voltak ilyenek; mindenki hülye, csak ők a rettentő okosak. Persze egymáshoz is ugyanígy álltak, állandóan veszekedés volt mindenből.

Ezzel együtt azt is meg kell nézni, hogy hogyan éltünk, és nem a jó értelemben kell rá gondolni.

Utána kikerültem a környezetükből, és minimális segítséggel tudtam felépíteni az életemet. Most jobbak a körülményeim, mint amilyen nekik bármikor is volt vagy lesz. Ők meg élhetnek együtt a saját igazukkal.

Van a pszichológiában az a terminológia, hogy mérgező szülők. Ennek lenne érdemes utánanézned.

Hasonló az én sztorim is.

Annyiban más, nekem apa meghalt, 4éves koromtól nevelőapámmal él anyám.

Sosem dícsértek. Ellenben ha valamit nem jól csináltam, nevelőapám üvöltött velem, nem 1x meg is vert.

Egész életemben azt kaptam, hogy semmire nem vagyok jó.

24 éves koromig otthon laktam, beszabályoztak. Nem tudtam elköltözni, mert kb az összes pénzem elment a rezsi részemre, kölcsöneikre, máskülömben vitte volna a bank a házat.

24éves voltam, mikor betellt a pohár. Elköltöztem páromhoz.

A mai napig ha pl csak bemegyek a városba, bűntudatom van. Mert mélyen benne van, hogy anyámék ezt felesleges csavargásnak könyvelték. Ha veszek magamnak valamit, 2x átgondolom, mert míg otthon laktam, mindig megkaptam, hogy már megint egy új valami? Hisz ott a régi, felesleges pénzkidobás, csak szórom a penzt.

Emellett az önbizalmam a mai napig kb 0. Férjemmel (azóta összeházasodtunk) a szexuális életünkre is kihat a mai napig.

4 éve jöttem el otthontól. Azóta nem tudom feldolgozni. 1 éve pazochológushoz járok, aki elmagyarázta, a gyerekkorom a ludas ezekben a dolgokban.

28L

Szia!

Szerintem is a szülők hibája!

Az anyukám meghalt kiskoromban és apa nevelt. De soha nem dícsért meg azt sem mondta, hogy szeret engem. Jó igaz ő férfi. Ellenben önbizalmam 0 mivel mindig bántott, hogy szerencsétlen vagyok még semmit sem tudok megcsinálni. Ha valamit elrontottam ordított velem. Sokat sírtam és a mai napig kihasználnak az emberek. Sajnos elköltözni nem tudok mert nincs rá pénzem. Magamról sem gondolok semmi jót mert elhittem, hogy nem érek semmit.

28/N

Itt a GyK-n is sok fiatal panaszkodik arra, hogy a szülei csak a gyámoltalant látták benne, ezért el is hitte (miért is ne hitte volna gyerekként?). Felnőtt korában is ezt gondolja magáról, sajnos, és nincs lelki ereje valamit kezdeményezni, mert fél a kudarctól. Anyámasszony katonája lett belőle.

Nagyon nem jól teszi az a szülő, aki nem hagyja

a gyermekét szabadon szárnyalni (jó irányba).

Erről jut eszembe Aranyossi Ervin: Tanácsok szülőknek c. verse. Akit érdekel a hosszú (9 x 4 soros) vers, annak elküldhetem privát, ha kéri. Most csak az első versszakot idézem:

"Dicsérd meg gyermeked, legyél büszke rája,

mert mikor így teszel, az őt inspirálja.

Nagyon fontos neki, ha Te hiszel benne,

nélküled elárvult és hitetlen lenne!"

alapvetően nem de a nevelés és a szocializáció is rátehet

hiába nevelem ugyan úgy a legkisebb gyerekemet mint a nagyokat mégis neki a legkevesebb az önbizalma

sőt őt dicsérem a legtöbbet mégis a kuka alatt van sok esetben