Hogy reagálnátok arra hogy a 17 éves lányotok egy 42 éves férfival van együtt?És szeretné hozzátok elvinni bemutatni?

Én meg 12 éves korom óta egyedül intézem az ügyeimet, sőt 14 éves korom óta saját bankszámlám van és még se bszattam meg magam az első dilf-fel aki szembe jött. (Sosem gondoltam volna, hogy használni fogom ezt a szót.) Csak majd ne bőgj, ha kiderül hogy kapuzárási pánik jött rá és majd 2 hónap múlva visszakuncsorog a feleségéhez.

De amúgy igen, gyerek vagy. Egy naív könnyen, befolyásolható gyerek.

Egy kapcsolathoz pedig nem elég hogy jól érzed magad vele,majd ha felnösz érteni fogod hogy miért volt rossz ötlet egy 25 évvel idösebb férfival kezdeni.

Valószinüsítem hogy érettséginél nem lesz több és majd rábeszél hogy szülj.

Ha más nem majd akkor érted amikor egyedül neveled majd a közös gyereket és ápolod a 60 éves férjedet,fiatal 35 éves nöként.

"20/93 A kérdező kommentje:

Egyelőre az érettségi a legfontosabb és ebben maximálisan támogat is."

Augusztus van. Az érettségi meg májusban kezdődik. Pont addigra összevissza fogja törni a szívedet. Tök jól jön majd az érettségi előtt...

91-es

Erdélyböl költözött Magyarországra és egy étterembem szedte fel a pincérként(diákmunkás) dolgozó lányt

"Erdélyböl költözött Magyarországra és egy étterembem szedte fel a pincérként(diákmunkás) dolgozó lányt"

Igen, azt vettem, de még csak másfél éve van Magyarországon, amiből kb. fél év karantén volt. Az, hogy étteremben ismerkedtek meg, azt is jelentheti, hogy csak vendég volt ott - de munkanélküli.

A válaszaid alapján neked nem az érettségi, hanem egy kókadt virsli a legfontosabb. Mire itt lesz a tavaszi vizsgaszezon és még aktuális lesz a “””párkapcsolatotok”””, le is fogsz morzsolódni a többiektől. Ilyen háttérrel az 5 éves érettségi találkozón a “17 éves kora ugyanott alig minimálbérért dolgozó” ex-osztálytárs leszel, aki a volt tanáraitól kérdezgeti gépiesen, hogy van-e pontgyűjtő kártyájuk.

Nem tudok mást mondani. Ha ilyen primitív vagy, nem is érdemelsz többet.

Leírom a kálváriámat, hátha.

20 éves egyetemista voltam, amikor megismerkedtem egy 42 éves férfival. A hiedelemmel ellentétben, nem sörhasas, kopaszodó lepukkadt melós volt. Iszonyat helyes volt, izmos, es művelt. Három hónapig csak randiztunk, telefonáltunk. Nem volt nős, se gyerek. Katona volt, évekig járt kiküldetésekre, speciális tűzszerész volt, így nem volt ideje kapcsolatra. Nehéz döntés volt mindkettőnknek. Nagy korkülönbség, más életszakasz, milyen lesz így a jövőnk...? de egy hullámhosszon voltunk az első pillanattól kezdve. Rózsaszín köd, szerelem. Ezerszer másabb, érettebb, mint a huszonéves fiúkák. 5 hónapja tartott, mire elkezdtük felvállalni. A barátnőim 35 körülre saccolták, mindenki odavolt, hogy milyen helyes, úriember. Nem kaptam igazán piszkálódást. Az ő haverjai, már csipkelődtek, meg hogy biztos csak dugni tart, de kibírható volt. Nade a család. Nekem csak édesapám van, és az ő felöli nagymamám, ők neveltek fel. Amikor szóltam, hogy bemutatnám, le akartak beszélni. Túl öreg, pelenkázhatom, stb.. De belementek egy közös ebédbe, és utána séta a parkban. Vacsorára már apa marasztalta. Annyira megszerette az évek alatt, hogy már csinálnak programokat. Az ő családja nehezebb volt. Az anyja egyértelművé tette, hogy nem lát szivesen náluk. Az apja próbál semleges maradni, de bólogatós birka, az van amit anyuka mond.

Nos, így indultunk neki. Az első év végére összeköltöztünk. Vagyis, én hozzá, neki saját háza van. A környezetünk vagy elfogadta a kapcsolatunkat, vagy levesbe mentek. Igazából 3-4 év után kezdődtek a komolyabb problémák. 23 évesen végeztem az egyetemen, ő akkor 45. Előhozakodott a gyerek témával. Hoppá. Friss diploma, dolgozni akartam, saját magamért. Ő pedig babázni, már benne volt a korban. Oké, megegyeztünk, 3 évig dolgozhatok, utána babaprojekt. Aha. Imádtam a munkámat és jól is kerestem, ellenben egy baba...? Kaka, pisi, hányás, sírás. Nanem. Oké, hát tud várni. Aztán másik probléma, én fiatal voltam, menni akartam, kirándulni, országokat látni, felfedezni. Ő meg már otthon akart ülni, filmezni, pihenni. Bennem még dúlt a tenniakarás, az életerő, ő már megtapasztalta ezeket, pihenni akart. Eljártam barátnőkkel, de jobban vágytam volna az ő társaságára.

Aztán még ott volt a társadalmi nyomás. Sokszor hallotuk, hogy összesúgnak a hátunk mögött. Rengeteg becsmérlő pillantás, ha kézenfogva sétáltunk, pedig mondom, "csak" 35-nek nézett ki. És néha bizony hidegzuhany is, pl.: egy pesti menüs teraszán akartunk ebédelni, de a pincér-szerűség megkért, hogy távozzunk, mert jelenlétünk visszataszító. (Csak fogta a kezem az asztalaon, szval nem feltűnőnösködtünk) pl.: telefont vettünk, és a promóter azt mondta, apunak nem való ilyen drága telefon. A párom kijavította, hogy nem az apám, egy pár vagyunk. A promóter erre azt válaszolta, hogy az A betűs márkájuk nem támogatja a pedofilokat, itt ugyan nem veszünk telefont. (Ekkor még csak 25 voltam) Jónéhány ilyenbe belefutottunk. Elég nyomasztó tud lenni, néha még verekedett is ilyenekkel.

Nade, teltek az évek, huhhuu, már 10 éve együtt. Én 31 vagyok, ő 53. Csinos vagyok, felnőtt nő. Ő még mindig nem az a trotty öregbácsi, de már nincs kockahas, már ősz a haja, és már annyi túrára sem bírom rávenni, mint eddig. Azt hiszem, most fog elkezdődni neki igazán a lefelémenet. Már a szexualitásunk is más, én még igényelném, neki már a havi 1 is elég. Én most szeretnék babát, ő már nem. Sokan kérdezik, hogy miért nem hagyom el? Nos, azért mert a kezdeti szerelem megvan. Ő ugyanaz az ember, ugyanolyan jókat beszélgetünk, ugyanolyan a humora, csak a teste öregszik. És az a 10 év, amit boldogan töltöttem mellette, nem válik semmissé. Lehet, hogy még 10 év múlva ápolni fogom és pelenkázni, de még így is igazabb, mélyebb szerelmünk van, mint a normális párok 90%-ának. Harmonikus, stabil kapcsolatunk van. Sokat küzdöttünk igen, mindkettőnknek kellett áldozatokat hoznia. De az, ahogy a mai napig egymásra nézünk, az a szeretet, ami az egész eletünket körbeölelte, tuti, hogy más pároknak csak álmában. Örülök, mert bár a társadalom azt hiszi pedofil, én meg naív lányka, aki csak pénzt lát benne, de ez valójában szerelem. Egy pillanatra se bánom, mert tudom, hogy ő a társam, és egy korombelivel se lett volna ilyen jó a kapcsolat. Nem mindig a könnyebb út a helyes. Én örülök, hogy félretettük a társadalmi elvárasokat, és egyszerűen csak boldoggá tettük egymást. A boldogságot választottuk. Két mentálisan egészséges ember. :)

"20 éves egyetemista voltam, amikor megismerkedtem egy 42 éves férfival."

A kérdező csak 17. Az se mindegy, hogy 17 vagy 20. Ráadásul az plusz három év korkülönbség köztük.

"Én 31 vagyok, ő 53. ... Én most szeretnék babát, ő már nem. ... A boldogságot választottuk."

Még csak 31 éves vagy, úgy nincs baba. Újabb tíz év múlva talán már bánni fogod, hogy sose lesz...

"Két mentálisan egészséges ember."

Egyelőre...